Hiába a besszbe hajló hangulat a világ feltörekvő piacain, egy ígéretesebb kínai részvény még most is rengeteg befektető érdeklődését tudja felkelteni. Feltehetőleg komolyan izgultak a nemzetközi hangulat miatt a Bank of China tegnapra időzített kibocsátását szervező tanácsadók és bankvezérek is, ám kiderült, minden félelmük alaptalannak bizonyult. Kína második legnagyobb pénzintézetének újonnan kibocsátott részvényei iránt ugyanis hatalmas volt az érdeklődés, a lakosságnak felkínált csomagot 76-szorosan, az intézményi befektetőknek szánt részt pedig tizenkétszeresen jegyezték túl.
Pedig nem kis falatról van szó. A kibocsátás (IPO) Kína eddigi legnagyobb ilyen jellegű tranzakciója, és a 9,7 milliárd dolláros méret világviszonylatban is a hatodik helyet érdemelte ki. (a saját szektorában pedig a valaha volt legnagyobbnak számít). A hatalmas túljegyzésnek köszönhetően szinte az ársáv legtetején keltek el a papírok, a piac az év végére várt könyvérték 2,18-szorosára árazta be a pénzintézetet.
A kínai bankok egyébként egyre népszerűbbek a befektetők körében, a tőzsdére tavaly bevezetett Bank of Communication papírjai például egy év alatt 98 százalékkal drágultak. A piac ugyanis az előrejelzések szerint komoly fejlődés előtt áll, mivel az egyre népesebb kínai középosztály jelentős keresletet támaszt a különböző banki termékek iránt.
