BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Hatalmasat bukott a Microsoft

2006. május 1. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Január óta a legrosszabb hetet zárták a pénteken a nyugat-európai részvénypiacok, a DAX 1, a CAC 0,5, az FTSE pedig 0,6 százalékkal gyengült. A múlt héten jelentő Volkswagen, DaimlerChrysler és Microsoft eredménye elmaradt a várakozásoktól, ami kedvezőtlenül hatott a többi szektortárs árfolyamára is. Az elemzők az autógyártók esetében nem számítanak jelentős erősödésre az idei évben, a föntebb említett társaságok mellett csökkent a Porsche és a BMW árfolyama is. A szoftvergyártók is rossz napot zártak pénteken, a SAP és a Sage Group is lejtőre került. Az elmúlt hét vége a tengerentúlon a Microsoftról szólt, a cég az elmúlt öt év legnagyobb bukását szenvedte el pénteken. A szoftvermamut részvényei több leminősítés nyomán pár óra leforgása alatt 11 százalékot veszítettek értékükből, aminek következtében a vállalat teljes értéke közel 32 milliárd dollárral csökkent. A Microsoft pénteken magával rántotta a technológiai részvényeket tömörítő Nasdaqot is, a mutató egy százalékkal esett.
A május 1-jei ünnepségek ellenére a tengerentúlon hétfőn is nyitva tartottak a részvénypiacok. A mutatók – köszönhetően több kedvező vállalti hírnek – lapzártánkkor egységesen fél százalék körüli pluszban álltak, az emelkedésnek határt szabott néhány a piacra ellentétes hatást gyakoroló makroadat.

Mezősi Tamás
Mezősi Tamás

Ez is érdekelhet