Az utóbbi napokhoz képest magas forgalom jellemezte a BÉT részvénypiacát, ezzel együtt a BUX tegnap sem mozdult el jelentősen. Az index az első órában 23 000 pont fölé emelkedett, majd lassan esni kezdett. Végül 22 924 ponton állapodott meg, ami 0,2 százalékos leértékelődést jelentett. A decemberi BUX-határidő elszámolóára 0,5 százalékkal, 23 101 pontra emelkedett.
A blue chipek közül egyedül a legnagyobb forgalmat bonyolító Mol tudott emelkedni, az olajpapírok a 24 milliárd forintos összforgalom csaknem felét adták. Árfolyama az utolsó percekben meredeken emelkedett, zárásra egészen 22 895 forintig jutott, ami 1,8 százalékos felértékelődésnek felelt meg. Az OTP kurzusa az optimista kezdést követően lefelé vette az irányt, árfolyama 7365 forintig hanyatlott, és 1,1 százalékos mínuszban zárt. Hasonlóan alakult a nap az MTelekom piacán, a részvények folyamatos gyengülést követően 1,4 százalékot veszítettek értékükből, és 945 forinton fejezték be a napot. Nem mozdultak el jelentősen a gyógyszerpapírok. A Richter 0,5 százalékkal lett olcsóbb, és 44 290 forinton zárt, miközben az Egis viszonylag alacsony érdeklődés mellett 0,2 százalékkal erősödött.
A kisebb papírok közül erősödött az utóbbi hónapokban stabilan emelkedő Fotex és a Synergon. Előbbi 1,4, utóbbi 0,8 százalékkal lett drágább. Eredményes napot zártak a Humet és a Gardénia részvényesei, mindkét papír 20 százalékkal erősödött. Megközelítőleg kétszázalékos veszteséget voltak kénytelenek elszenvedni a Pannon-Flax, a Démász és a BorsodChem tulajdonosai.
