A modern magyar demokrácia és az új magyar tőzsde egyaránt 1990-ben indult története során első ízben vált a BÉT nagyterme a választási kampány fontos helyszínévé. Kedd este az M1 kamerái előtt a négy parlamenti párt gazdasági kulcsemberei fejtették ki, mit ígér pártjuk a tőkepiacnak. A BÉT vezetésének meghívására Katona Kálmán volt miniszter az MDF, Kóka János gazdasági miniszter az SZDSZ, Varga Mihály korábbi pénzügyminiszter a Fidesz és Veres János pénzügyminiszter az MSZP színeiben tett hitet a tőzsde fejlődése, a megtakarítások növelése, illetve az ehhez szükséges adóügyi, privatizációs és tőzsdeélénkítési lépések mellett.
Az alapokban mind a négyen egyetértettek, ám a jövő körvonalazásával lényegében adósak maradtak a politikusok. A kibocsátók, brókercégek és befektetők illusztris képviselőiből álló hallgatóság élvezhetett néhány heves csörtét arról, hogy ki adóztatná és ki nem a tőzsdei árfolyamnyereséget, és kinek köszönhető, hogy az utóbbi négy évben csaknem háromszorosára emelkedtek az árfolyamok. (Hogy visszaidézzük a tényeket: a 20 százalékos tőzsdei árfolyamnyereség-adót 2000-ben a Fidesz-kormány vezette be, 2003-ban eltörölték, majd tavaly novemberben az MSZP–SZDSZ-kormány javaslatára a parlament elfogadta, hogy 2007-től tíz százalék legyen a mértéke.)
A szereposztás a már megszokott volt: az aktív pénzügyminiszter az árfolyam emelkedését is felhasználta, amit az ellenzéki vezetők inkább az uniós belépésnek, mint a kormány tevékenységének tulajdonítottak. A korábbi pénzügyminisztert viszont a háttér-dekorációt alkotó, lendületesen emelkedő BUX-görbe az államadósság és a munkanélküliség növekedésére emlékeztette.
Az MDF gazdasági kulcsembere kifejtette pártja privatizációs elképzeléseit: a legéletképesebb állami vállalatokból (MVM, Magyar Posta, Szerencsejáték Rt., Concordia) tízszázalékos részt el kellene adni kisbefektetőknek, a cégeket pedig tőzsdére vinni, mert a tőzsdei jelenlét lehet a garancia a korrupció ellen, valamint a hatékonyabb működésre. Az elképzelést érdemben nem vitatták a többiek, ám ebből még nem következett, hogy bármelyikük magáévá tette volna. Varga Mihály a Mol 2004. februári emissziója kapcsán azért elengedett egy oldalvágást a kormánynak (eszerint a mai árfolyam alig egyharmadáért eladott papírokból csak a hazai kisbefektetők nem kaptak). A volt pénzügyminisztertől „kapott” a tőzsde is, az intézmény vezetői szerinte rossz üzletet csináltak, amikor a 100 millió forintos tőzsdére meneteli támogatásért (amely eddig nem sok új céget csábított a parkettre) „lenyelték” az árfolyamnyereség-adó újbóli bevezetését. Kiderült, hogy a Fidesz nem feledkezett el a kárpótlási jegyekről sem, szeretnék „lezárni a kérdést”. (A lezárás mikéntjével azonban adós maradt a politikus.)
Akadt példa koalíción belüli csörtére is, Kóka János a kisebb állam jegyében az öngondoskodás további támogatását kérte számon minisztertársától, aki a negyedik pillér elindítására hivatkozott.
Adóügyben Katona Kálmán képviselte a legmarkánsabb álláspontot: ne adóztassák meg se a tőzsdei árfolyamnyereséget, se a kamatokat, se az egyenes ági öröklést.
A politikusokat hallgatva az a benyomás alakulhatott ki, hogy bárki is kerül hatalomra, első dolga lesz még több hazai céget a tőzsdére csábítani, a kisbefektetők számára még vonzóbbá tenni a parkettet, ezért aztán az árfolyamnyereség-adó 2007-es bevezetésétől a már elfogadott törvény ellenére mit sem kell tartani. Ám könnyen lehet, hogy ősszel kiderül, azon a bizonyos márciusi tőzsdei estén csak magánvéleményeket hallhattunk...
Korányi Tamás G.