Miközben a nők hátrányos megkülönböztetését törvények sora tiltja Magyarországon is, elég egy pillantást vetni a tőzsdei cégek vezető testületeinek névsorára, és kitűnik, az egyenjogúság e téren még messze van. Norvégiában nemrég kormányrendelet jelent meg, amely 2006 januárjától 40 százalékos női részarányt tesz kötelezővé a társaságok felügyelőbizottságaiban (NAPI Gazdaság, 2005. december 12., 7. oldal). A fjordok országában a törvény hatálya alá tartozó 519 társaságból csak 58-ban volt meg a 40 százalékos arány.
A magyar helyzet – amint azt egyébként már a számolgatás előtt is várni lehetett – sokkal rosszabb. A 44 tőzsdei társaság összesen 450 igazgatója, felügyelőbizottsági tagja között 58 nőt lehet találni. Ez a 12,9 százalékos arány nem is olyan drámai, ám a tényleges döntések nálunk nem az fb-ben (ahol a tagok 19,5 százaléka nő), hanem az igazgatóságokban születnek. Azokban pedig a 223 férfi mellett mindössze 17 nő ül. (Norvégiában a felügyelőbizottságoknak nagyobb a szava.) A 44 tőzsdei cég közül 31-nek egyáltalán nincs női it-tagja, míg a felügyelőbizottságok 57 százaléka legalább egy hölgyet is soraiban tudhat.
Figyelemre méltó, hogy a négy blue chip (Mol, OTP, MTelekom, Richter) igazgatóságában egyetlen nő sem foglal helyet, sőt az MTelekom tucatnyi fb-tagja között sincs hölgy. Ugyanakkor nyilván nem véletlen, hogy a B kategóriában szereplő kibocsátók vezetésében már magasabb (14 százalékos) a női igazgatók aránya. Kis gonoszkodással felállítható a tétel: a tőzsdei kapitalizáció, illetve egy cég részesedése a tőzsde összforgalmából fordítottan arányos a női igazgatók arányszámával.
A 44 tőzsdei cég közül csak kettőt vezet nő (Domus és Pannon-Flax), mindkettő a tőzsdei bevezetés (1993, illetve 1991) óta ugyanaz a személy (Borsy Enikő és Teimel Gézáné). Talán nem véletlen, hogy e két cégben kétszer olyan magas a női testületi tagok aránya (együttesen 8 a 15-ből), mint az átlag.
A női fb-tagok nagyobbik része egyébként dolgozói küldött (a 200 alkalmazottnál többet foglalkoztató cégekben az fb-tagok harmadát a dolgozók jelölik), míg a női igazgatósági tagok közül többek a gazdasági igazgatói posztot mondhatják magukénak. A független igazgatósági tagok között elenyésző a nők aránya, ez nyilván összefügg a nők alárendelt szerepével a gazdasági és politikai szféra döntéshozó fórumain.
A kvótarendszer – bár számos EU-országban bevezették – már csak a szocializmus rossz emlékeire is tekintettel aligha működne, ám az aligha tagadható, hogy bármely döntéshozó testületnek csak javára szolgálhat, ha nem csak a „férfias” , de a „nőies” szempontok is érvényesülnek, az empátiától a környezet iránti, a nőkre inkább jellemző nagyobb fokú elkötelezettségig.
Korányi Tamás G.