Bár napközben többször is szerdai záróértéke fölé kapaszkodott a BÉT irányadó indexe, a vezető részvények délutáni gyengélkedése következtében a mutató a kereskedés végén már előző értékénél 0,7 százalékkal alacsonyabban, 17 643 ponton állt. A forgalom a nyári szezonhoz képest továbbra is jelentős volt, a parketten közel 14 milliárd forintnyi részvény fordult meg.
A BUX-ot megint a Richter gyengítette a leginkább, a szabadalmi vita miatt egyik termékének visszavonására kényszerülő cég részvényárfolyama az új brókerajánlások ellenére 2,2 százalékkal, 26 900 forintra esett. A Magyar Telekom és a Moody’s által felminősített OTP is gyengült, előbbi 0,7 százalékkal, 819, utóbbi 0,3 százalékkal, 6525 forintra. A Mol kurzusa nem változott, a 16 445 forintos záróár megegyezik a 24 órával korábbival. Az Egis a Richternél is nagyobbat bukott, az árfolyam két és fél százalékkal, 16 900 forintra esett. Az Antenna száguldott, 4 százalékkal, 4550 forintra drágult, miután a Macquarie Equities új előrejelzése szerint a csomag 180 millió euróért, azaz mintegy 45 milliárd forintért találhat majd gazdára. (Ez 250 forintos euróárfolyammal számolva 5141 forintot jelenthet részvényenként.)
Rossz napot zártak a vegyipari részvények, a BorsodChem másfél, a TVK 2,8 százalékot veszített értékéből. A frissen tizedelt FHB az első napot enyhe erősödéssel zárta, utoljára 1360 forinton kötöttek üzletet rá.
