– A brüsszeli jóváhagyással zöld utat kapott a két magyar tőzsde és a nemzeti értéktár funkcióját is ellátó elszámolóház horizontális, valamint a tőzsdék vertikális integrációja – három évvel azután, hogy az ötlet először felvetődött. Még mindig ez a BÉT útja, illetve mikor időszerű parkettre vinni a tőzsderészvényeket? – kérdeztük Jaksity Györgytől, a Concorde Értékpapír Rt. elnökétől, a BÉT korábbi vezetőjétől.
– Lehet vitatni, hogy ez a legjobb út a magyar tőzsde számára, hogy valóban a „vertikális siló” a jövő üzleti modellje, de az utóbbi három évben nem merültek fel olyan szempontok, amelyek igazán megkérdőjeleznék az integráció hasznát. A vertikális integráció – amely a legtöbb nyugat-európai értékpapírpiacon már megvalósult – ugyanis mind a kereskedők, mind a befektetők számára kisebb költségeket, jobb kiszolgálást jelent.
– A tőzsdék és az elszámolóházak a maguk területén külön-külön is eléggé monopolhelyzetben lévő intézmények. Nincs olyan veszély, hogy a kétféle intézményt összegyúrva még nagyobb monopóliumot kapunk?
– A tőzsdék már régóta nem nemzeti keretek között működnek, hanem egymással versengenek. Gyakorlatilag ez a verseny kezd kialakulni az elszámolóházak között is. Inkább abban látom az egyik lehetséges gondot, hogy más képességek kellenek egy tőzsde, mint egy elszámolóház vagy értéktár vezetéséhez, ugyanakkor az értéklánc különböző elemeinek összehozása akkor igazán hatékony, ha egyetlen menedzsment látja el az irányítását.
– Bár hétfőig még nem érkezett meg hivatalos formában az Európai Bizottság engedélye a BÉT, a BÁT és a Keler feletti kontroll megszerzésére a HVB vezette konzorcium számára, a jelek szerint már megvan az ámen. Ön örül a döntésnek?
– Igen, mert végre folytatódhat az a munka, amely 10 hónapja leállt. Tavaly tavasz óta semmilyen lényeges kérdésben nem tudott előrelépni a BÉT. Még szerencse, hogy közben a piaci helyzet – mind itthon, mind nemzetközi téren – kedvezően változott: látványosan nőttek a vállalati eredmények, az árfolyamok és a részvényforgalom. A BÉT maga is egymilliárd forint feletti eredményt könyvelhet el tavalyi éve után, amelynek egyharmada a tavalyi kiugró forgalom növekedésnek tudható be. Ugyanakkor mindez nem tart örökké.
– Úgy érzi, kissé soká tartott a várakozás, és hamarosan már késő lehet piacra lépni a BÉT-papírokkal?
– Úgy érzem, 2005 tavasza éppen a megfelelő időpont egy ilyen, a tőzsde 15 éves történetében fordulópontot jelentő lépésre. Most kellene gyorsítani.
– Előbb jöjjön a kibocsátás vagy csak akkor célszerű tőkeemeléshez folyamodni, ha már tisztázódott, mikor és milyen formában kíván megválni a Kelerben lévő 53 százalékától az MNB?
– Egy jegybanknak nyilván sokféle szempontot kell mérlegelnie és ez időigényes. A BÉT-nek viszont mint üzleti vállalkozásnak a legkedvezőbb üzleti klímát kell megtalálnia. Ha ez adott, nem szabad egyetlen napot sem késni. Ez azt jelenti, hogy a tőzsdei bevezetés és a tervezett nyilvános kibocsátás ügyében már az április végi közgyűlésen döntéseket kell hozni.
– Miért éri meg tőzsdére vinni a BÉT részvényeit?
– Mondhatnám, hogy egy terméket akkor kell eladni, amikor a legjobban viszik... Mind a forgalom, mind a BÉT eredményessége olyan szinten áll, hogy a tavaly májusi árnál magasabb árat is el lehet érni a papírokért. Emellett van még egy további szempont is. Az adott tulajdonosi struktúra mellett a konzorciumon kívül az összes többi tulajdonos – bevezetés hiányában – el van vágva a lehetőségtől, hogy reális árat kapjon a tőzsderészvényeiért, miközben egy felvásárlás nyomán a fő tulajdonosnak nyilvánvalóan kötelezettsége figyelembe venni a kisebbségi részvényesek érdekeit.
– Mikorra várható, hogy a BÉT-részvények is a parkett szereplői lesznek?
– Remélem, hogy őszre – néhány további új szereplővel együtt – velük is bővülhet a magyar részvénykínálat.
Korányi Tamás G.