Megkapta az engedélyt a CIB Befektetési Alapkezelő zárt végű, tőkegarantált alapjának létrehozásához, a jegyzés így nemsokára indulhat – értesült lapunk. A konstrukció a garantált alapoknak az utóbbi időben terjedő újabb nemzedékéhez tartozik, ami egyrészt abban nyilvánul meg, hogy nemcsak értékpapírok, hanem árutőzsdei termékek és devizák áralakulásától is függ a hozama; másrészt pedig a különböző piacokat súlyuk szerint sorba rendezik a hozam megállapításakor.
Az alapnak minimális hozama nem lesz, a teljesítményt három mutató alakulása befolyásolja. Az egyik az S&P 500 amerikai részvényindex, a másik a Dow Jones–AIG Commodity Index, a harmadik pedig a dollár/euró keresztárfolyam (ezzel a befektetők a dollár erősödése esetén járnak jól). A szóban forgó árutőzsdei index egy rendkívül összetett mutató, a termékek nagyon széles körét öleli fel. Szerepelnek benne 33 százalékos súllyal az energiahordozók, 21 százalékkal a gabonafélék, 18 százalékkal az ipari fémek, valamint nemesfémek, de még élőállat is.
A háromféle mutatót a futamidő végén teljesítményük szerint súlyozzák majd, 50 százalékos súllyal vesz részt a hozam kialakításakor a legjobb, 30 százalékkal a második legjobb és 20-szal a legalacsonyabb teljesítményű paraméter. Az így adódó teljesítményt a többi ilyen alaphoz hasonlóan még egy participációs hányaddal is meg fogják szorozni, így alakul ki a kifizetendő hozam. A participációs ráta (a befektetők részesedése az indexek teljesítményéből) 80 és 120 százalék között lehet, a pontos értéket a jegyzés után 15 napon belül teszik közzé. A futamidő az alap PSZÁF-nyilvántartásba vételét követően, várhatóan április 11-én kezdődik és 2008. április 10-éig tart.
