BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A héten visszavesznek a lendületből a piacok?

Komoly ingadozás után emelkedéssel zárták a hét utolsó kereskedési napját a nyugat-európai indexek, elsősorban az Ericsson remeklésének köszönhetően. A New York-i mutatók masszív erősödést produkáltak pénteken.

2004. február 8. vasárnap, 23:59

A nyugat-európai börzeindexek lassú, de stabil emelkedését komolyan megfogta péntek délután, hogy az Egyesült Államokban a vártnál kevesebb munkahelyet sikerült teremteni januárban. A vezető tőzsdemutatók visszaestek csütörtöki záróértékük alá, a nap végére azonban összeszedték magukat és a nyertes oldalon zártak. Az erősödésben jelentős szerepet játszott az Ericsson-részvény árfolyamának száguldása, a mobilgyártó ugyanis az elemzőket is meglepte remek negyedéves eredményével; a Goldman Sachs fel is minősítette a papírt. A bejelentés magával húzta a szektor részvényeit is, az Alcatel azonban kimaradt a rallyból, a francia társaság ugyanis épp tegnap jósolt magának borús jövőt. A Deutsche Bank egy nappal korábban közzétett eredményeinek köszönhetően a WestLB felminősítette a részvényt, több mint négyszázalékos emelkedést generálva ezzel. A Total papírja azonban némileg veszített értékéből, miután a cég halvány forgalomnövekedésről számolt be a tavalyi utolsó három hónapját tekintve.
A tengerentúlon a pénteki nap végre igazi rallyt hozott a bizonytalankodással eltelt hét után. A mutatók közül több mint kétszázalékos emelkedésével kitűnt a Nasdaq, a technológiai index azonban így is stagnálással zárta a hetet. A Dow Jones és az S&P-500 szerényebb pénteki meneteléssel is stabil heti nyereséget produkált. Erre a hétre azonban mérséklődést prognosztizálnak a szakértők, a Cisco borús előrejelzése a cégek visszafogott techköltekezéséről ugyanis visszafoghatja a már így is messzire szaladt mutatókat. Az elemzők nem sok jót várnak a hét folyamán megjelenő makromutatóktól sem, köztük a kiskereskedelmi forgalom változásától. A befektetők azonban minden bizonnyal továbbra is a megjelenő gyorsjelentésekre fókuszálnak majd, a biztosítók mellett a Coca-Cola, a Disney és a Dell is sorra kerül.
Az euró árfolyama 1,27 dollár fölé került a hét vége folyamán, a japán jen árfolyamát azonban sikeresen tartotta a 105-106-os sávban a Bank of Japan.

Kummer Krisztián
Kummer Krisztián

Ez is érdekelhet