Nem okozott meglepetést, hogy a jegybank tegnap enyhített a monetáris szigoron, de ennek mértéke némileg meglepte a befektetőket. A monetáris tanács ugyanis a várt egy helyett rögtön két százalékponttal emelte az overnight jegybanki alapkamatot, illetve február 25-étől újra él a kéthetes jegybanki betéti lehetőség korlátlan rendelkezésre állása. A döntések szinte rögtön éreztették hatásukat, hiszen a forint több mint fél százalékponttal erősödött, míg az állampapírhozamok a rövid oldalon közel egy százalékponttal emelkedtek. Az MNB szerint az enyhítésre az adott lehetőséget, hogy a beáramlott spekulatív tőke nagy része már távozott az országból.
A hazai fizetőeszköz kurzusa zárásra a pénteki 10,76 százalék után 11 és fél százalékig erősödött a devizapiacon. A nap elején még 10,87 és 11,12 százalék között ingadozott a jegyzés, de a tanács ülése után megjelenő külföldi megbízások jótékonyan hatottak a forint árfolyamára. Az eurót a hivatalos kereskedés végén 244,60/70 forinton váltották, ami 1,70 forinttal alacsonyabb, mint legutóbb.
A forintpiacon 200 bázisponttal, a jegybanki szintig, 5,50 százalékra nőttek az overnight kamatok. A piacon többen is úgy vélik, hogy a mai jegybanki tenderen az ezermilliárd forintra becsült likviditásfölösleg jó része megjelenhet, miután már nincs a korábbi 100 milliárd forintos befogadási korlát. Az egyhetestől a hat hónapos lejáratig mintegy 150 bázisponttal emelkedtek a kamatok, és a hetek óta pangó piacon megélénkült a kereskedés.
A másodlagos állampapírpiacon is délutánra tolódott a kereskedés érdemi része. A monetáris tanács döntése általános eladási hullámot váltott ki a befektetők körében, ami az éven belüli lejáratok esetében járt jelentős hozamemelkedéssel, hiszen a külföldi spekulánsok jórészt ezeket a papírokat vásárolták az elmúlt néhány hétben. A rövid oldalon így 18-87 bázisponttal emelkedtek a referenciaértékek, míg a hosszú oldalon lényegében nem változtak az árfolyamok. Ez viszont azzal járt, hogy jelenleg lényegében azonos árszinten lehet hozzájutni a teljes magyar államkötvény-palettához, hiszen a hozamok 6,29 és 6,52 százalék között mozognak a 3 hónapos futamidőtől a 15 éves lejáratig.
