BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Meglepően rossz a TVK eredménye

A várakozásokat messze alulmúló eredményekkel zárta a tavalyi évet a TVK, így adózott nyeresége az év egészét tekintve 80 százalékkal csökkent. A társaság szerint ezt elsősorban a magas alapanyagárak és a nyomott polimerárak okozták.

2003. február 18. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bár sokáig úgy látszott, hogy a profiltisztítás meghozta eredményét, közel két év után ismét veszteséges negyedévről volt kénytelen beszámolni a TVK. Ezúttal azonban nem a leányvállalatok, hanem a nyomott polimerárak és a megemelkedett alapanyagárak rontották a számokat: az árrés jelentősen szűkült, a mélypontot az utolsó negyedév jelentette.
A TVK csoportszintű konszolidált árbevétele több mint tíz százalékkal, 135,2 milliárd forintra csökkent, amit egymilliárd forinttal javítottak egyéb működési bevételek. Egyrészt kisebb lett a konszolidációs kör - már az árbevétel 96 százaléka származik az anyavállalattól -, de rosszul jött a cég számára az eladási árak mérséklődése és a forint erősödése is.
Tavaly a legtöbb területen sikerült lejjebb szorítani a kiadásokat. Az összes működési költség 135,8 milliárd forint volt, aminek 9 százalékos mérséklődésében a viszonylag alacsony dollár/forint árfolyam játszott főszerepet, de az alaptevékenységhez nem tartozó leányvállalatok eladása szintén javított rajta. A konszolidált üzemi eredmény ennek ellenére csak 464 millió forint volt az egy évvel korábbi 7 milliárd forinttal szemben. A tetemes csökkenésen belül fontos tétel a környezetvédelmi céltartalék 2,1 milliárd forintos emelkedése. Erre a társaság jogelődjétől örökölt, döntően az 1970-es és 1980-as évekből származó környezeti károk miatt volt szükség.
A vállalat pénzügyi eredménye ugyanakkor közel 800 millió forinttal nőtt. Bár a hitelek ütemezett törlesztése és az előtörlesztés következtében csökkentek a kamatráfordítások, a devizahitelek árfolyamnyeresége is mintegy egymilliárd forinttal alacsonyabb lett. A pénzügyi eredmény növekedése annak tudható be, hogy 2001-ben itt számolták el az értékesítés alatt álló érdekeltségek értékvesztését, ami tavaly már nem merült fel. A csoport adózás előtti eredménye 2,6 milliárd forint volt, ami jóval elmarad a korábbi 8,3 milliárd forinttól. Adózás és kisebbségi részesedések levonása után a konszolidált mérleg szerinti eredmény 1,85 milliárd forintra apadt.
Az idei kilátások szempontjából kedvező a TVK számára, hogy a polimerárak tavaly december óta lassú emelkedésbe kezdtek, és a polimertermékek iránti kereslet is számottevően erősödött. Persze ez még nem jelenti feltétlenül a jövedelmezőség gyors javulását, mert az alapanyagok jegyzett ára továbbra is magas.

Madarász János
Madarász János

Ez is érdekelhet