Ismét gyengült a forint jegyzése a bankközi devizapiacon. A pénteken még 12 százalék felett is járó árfolyam tegnap a legerősebb pozícióban is csak a múlt heti 11,92 százalékos záróértéket érte el, később, délután viszont már 0,17 százalékponttal gyengébb helyzetben, 11,75 százalékon állt. A kereskedők egyébként kifejezetten eseménytelen, alacsony forgalmú napról számoltak be. Az eurót a nap végén 243,65-243,70 forinton, a dollárt 246,75-247,00 forinton jegyezték a bankok, az utóbbi mintegy 1,80 forinttal lett olcsóbb.
Az állampapírpiacon egyelőre szintén nem tolongtak a befektetők, a referenciahozamok csendes üzletmenet mellett, konkrét irány nélkül, mindössze 1-2 bázisponttal változtak. Ez is elég volt azonban ahhoz, hogy a leghosszabb, 15 éves futamidőre ismét 7 százalékra emelkedjen a hozamszint. Vélhetően a 3 hónapos diszkontkincstárjegyek mai aukciója sem hoz majd komoly élénkülést, a 2005/I és 2007/D jelű, fix kamatozású államkötvények csütörtöki aukcióját ellenben nagyobb érdeklődéssel várja a piac.
A forintpiacon a várakozásoknak megfelelően a tartalékolási periódus zárónapján nem változtak az egynapos árak, így a szeptember 8,60-8,70 százalékon futott ki. A hétfői 8,80-8,90 százalékos tomnext árakból arra lehet következtetni, hogy az új, októberi periódus első napján kissé feljebb kúsznak a kamatok.
A Budapesti Árutőzsde pénzügyi szekciójában mindössze egyetlen üzlet született. Az euró decemberi lejáratára 500 kontraktus cserélt gazdát, az elszámolóárak erre a terminre, valamint a jövő januári futamidőre 1,27, illetve 1,0 forinttal csökkentek. Hasonló irányba változtak az amerikai dollár határidős árfolyamai is, a piacon ezúttal csak eladó akadt, vételi ajánlat még csak el sem hangzott, az elszámolóárak is viszonylag nagy mértékben, 1,00-3,50 forinttal mérséklődtek.
M. J.
