Fél év múlva, ha még a parketten lesz a nehéz anyagi helyzetben lévő társaság részvénye, lehet, hogy a jelenlegi A kategória helyet csupán a B kategóriában folytatja tőzsdei pályafutását a Humet Rt. A Budapesti Értéktőzsde szabályzata szerint ugyanis félévente vizsgálják felül a felső kategóriába tartózó részvénysorozatok besorolását. A 2002. március 1. és augusztus 31. közötti időszak adatai szerint a forgalom gyakorisága alapján minden részvény megfelelt a vizsgálatnak (itt az a kritérium, hogy a kereskedési napok legalább 20 százalékán szülessen üzlet az adott értékpapírra). A kapitalizációs feltételt viszont a Humet, egyedüliként, már nem tudta teljesíteni.
Az előírt 2 milliárd helyett ugyanis a roborálószer-gyártó 1,23 milliárd forintot ér a piac szerint. Az előírások viszont úgy szólnak, hogy ha egy adott részvénysorozat két egymást követő vizsgálati időszakban nem felel meg a feltételeknek, automatikusan átsorolják az alacsonyabb kategóriába. Számításaink szerint az új, átcserélt részvényekre kalkulálva 645 forintos árfolyam lenne szükséges ahhoz, hogy a Humet papírjait jövőre ne sorolják lejjebb.
M. J.
