BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nagy eladó a Richter-piacon

2002. szeptember 24. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mindössze két részvény, a Mol és az OTP nap végi szereplésének köszönhető, hogy csak 0,8 százalékkal csökkent tegnap a BUX értéke. A nyitás óta folyamatosan csökkenő index fél négy körül érte el 7156 pontos mélypontját, innen viszont - köszönhetően a két papír látványos emelkedésének - egészen 7264 pontig tudta visszatornászni magát.
A rally azonban - amelynek lényegében a zárás vetett véget - így is csak arra volt elég, hogy a bankpapír a hétfői záróárhoz képest 0,2 százalékkal javítson árfolyamán. A Mol esetében a napon belüli 45 forintos mínuszt sikerült 5 forintra mérsékelni. A Matáv és a Richter azonban már nem bizonyult ilyen szerencsésnek. A gyógyszergyári papír, bár közel 3 milliárd forintos forgalmával egyedül a napi volumen több mint 40 százalékát adta, több mint 300 forintot esett, és 11 750 forinton zárt. A napi mélypontot a 11 505 forintos szint jelentette. Piaci szakértők szerint az elmúlt napok esése arra utal, hogy egy nagyobb eladó áll a háttérben.
A trend alól az Egis sem tudta kihúzni magát, a kisebbik gyógyszergyár árfolyama két százalékot jelentő, 200 forintos csökkenés után 10 900 forinton zárt. A Matáv ennél szerényebb veszteséggel is megúszta, a részvényekre 12 forinttal az előző napi árfolyam alatt, 771 forinton született az utolsó kötés.
Rossz napja volt az IT-szekciónak is. A múlt héten profit warningot bejelentő Graphisoft árfolyama lassan, de biztosan közelít a 700 forintos szinthez, a Synergon pedig 500 forinton zárt, de napközben 450 forinton is akadt eladója. Ugyanakkor a Globus árfolyama közel 3 százalékkal, míg a Pické másfél százalékkal javult.
A kárpótlási jegy 755 forinton fejezte be a napot, ami 5 forinttal magasabb előző záróértékénél. A származékos piacon élénk volt a kereskedés, árfolyamértéken 3,7 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak le. Az indexkontraktusok mellett a részvényekre is számos kötés született, és ezúttal a nagyok mellett a kicsikre, mint a Pannonplast vagy a TVK is többkontraktusnyi üzlet született.
M. J.

Madarász János
Madarász János

Ez is érdekelhet