A New Yorkot és Washingtont ért támadások után tegnap sem nyitottak ki az egyesült államokbeli értékpapírpiacok - kétnapos szünetre a második világháború óta nem volt példa. Az amerikai tőzsde- és értékpapír-felügyelet elnöke közölte: arra számít, hogy csütörtökön már újraindulhat a kereskedés. A tengerentúli események nyomán az európai börzéken is felfüggesztették az amerikai részvények kereskedését.
Egyre-másra jelentek meg azok a vélekedések, amelyek szerint a terrorakciók akár recesszióba is sodorhatják az USA gazdaságát, ami a világgazdaságot is magával ránthatja. Szakértők azzal támasztották alá érvelésüket, hogy a támadások következtében minden bizonnyal tovább csökken a fogyasztói bizalom, s ez az amerikai gazdaságot épp csak mozgásban tartó fogyasztás lanyhulásában is érződhet majd.
A vállalatokat ráadásul a biztonsági kiadások növekedése sújthatja, a biztosítókat pedig a minden bizonnyal rekordösszegű kártérítés érinti majd érzékenyen.
Mindezeket figyelembe véve nem csoda, hogy a vezető európai tőzsdék a keddi zuhanás után további eséssel nyitottak. A biztosítótársaságok a vesztes oldalon álltak, hiszen - bár közlésük szerint pénzügyi erejük nincs veszélyben - a profitkilátások igen bizonytalanná váltak. A keddi megugrást követően mérséklődtek a kőolajárak, így az olajcégek papírjai szintén lefelé tartottak, de alacsonyabban zártak a csökkenő eredményről beszámoló brit Kingfisher Plc. kiskereskedelmi csoport részvényei is. A londoni, a párizsi és a frankfurti tőzsdeindex - jórészt a gyógyszergyártók drágulása révén - végül emelkedésbe váltott, ám ez a tegnapelőtti zuhanást csak részben korrigálta.
Az euró dollárral szembeni kurzusa süllyedt, a keddi, mintegy 91,5 centes szintről 90,15 centig csökkent, a nap jó részében azonban 90,7 cent körül mozgott.
A Nikkei-225 6,6 százalékos zuhanással ismét 17 éves mélypontján zárt, holott a tokiói tőzsde a rendkívüli körülményekre való tekintettel az összes részvény esetében a szokásos felére csökkentette a legmagasabb napi árváltozási limitet.
Á. V.
