A tengerentúli tőzsdenyitás előtt sorra láttak napvilágot az olyan elemzői vélemények, amelyek szerint a következő napokban még várhatóan nem térnek magukhoz a részvényárfolyamok, hiszen az amerikai gazdaság fogyasztói oldalát illetően egyre több kedvezőtlen makroadat jelenik meg, ami tovább erősíti a recessziós félelmeket. Abban, hogy tegnap lapzártánkkor mégis felfelé tartottak a tőzsdeindexek, a helyzetet másként értékelő szakértői álláspont, a philadelphiai Fed-elnök mérsékelt optimizmust tükröző kijelentése, illetve a tech-szektorból érkező kedvező hírek mellett az is közrejátszott, hogy az elmúlt napokban vonzó szintre süllyedtek a részvényárfolyamok.
Elemzők arra hívták fel a figyelmet ugyanis, hogy a Fed kamatvágásai nyomán olcsóbbá váló hitelek, jelzálogkölcsönök még a növekvő munkanélküliség ellenére is a fogyasztás emelkedése irányába hatnak. A jegybank szerepét betöltő philadelphiai Federal Reserve elnöke kijelentette, hogy az amerikai makroadatok lassú javulást mutatnak, azaz negatívból vegyesbe fordulnak, s a klasszikus forgatókönyv szerint ezt később pozitív tartalmú mutatók sorának kell követnie. A technológiai szektornak jót tett, hogy a CSFB tartásról vételre javította a Qualcomm papírjainak ajánlását, az RF Micro Devices chipgyártó pedig - az e havi, növekvő rendelésállományra hivatkozva - felfelé módosította bevételi és nyereségprognózisát. A nyertesek között volt az AOL Time Warner is annak köszönhetően, hogy a The Wall Street Journal értesülése szerint meg akarja vásárolni az AT&T szélessávú-kábeltelevíziós részlegét.
A nap folyamán komoly esést produkáló nyugat-európai részvényindexeknek hathatós segítséget jelentett a tengerentúli emelkedés, a mutatók - a távközlési és a technológiai papírok feltámadása révén - jelentős mértékben korrigálták veszteségeiket.
A Deutsche Telekom (DT) papírjai napközben több mint 5 százalékos zuhanást szenvedtek el, így a részvények kurzusa az 1996-os, 14,57 eurós kibocsátási ár alá zuhant, ami valósággal sokkolta a német kisbefektetőket. Némi vigaszt jelenthetett, hogy késő délután feltámadt a papír, s kurzusa közel 16 euróig száguldott. A DT-papírok értékvesztését megfigyelők egyrészt a távközlési szektor általános esésével, másrészt a VoiceStream Wireless felvásárlását követő részvényáramlásokat kísérő aggodalmakkal magyarázták. Az euró dollárral szembeni árfolyama csökkent, ismét 90 cent alá került. A múlt pénteki amerikai munkanélküliségi adat kiváltotta bessz Tokiót sem kerülte el, a Nikkei-225 17 éves mélypontjára zuhant.
Á. V.
