Igencsak fellelkesítette a befektetőket az egyesült államokbeli beszerzési menedzserindex augusztusi értéke. Az NAPM által számított mutató vártnál nagyobb növekedése nyomán felerősödtek a remények, hogy a feldolgozóipar és a gazdaság egésze talán már közel van a kilábaláshoz, azaz véget érhet a recesszióközeli állapot. Ennek megfelelően a tengerentúlon a feldolgozóipari cégek papírjai drágultak a leginkább, míg a technológiai vállalatok részvényei jobbára lefelé mozdultak el. Ennek hátterében a chipszektorból érkező kedvezőtlen hírek, másrészt a Compaq Hewlett-Packard általi felvásárlása állt. A HP árfolyamcsökkenése arra enged következtetni, hogy a cég részvényesei nem örültek túlzottan a küszöbön álló 25 milliárd dolláros, részvénycserés ügyletnek. A félvezetőgyártók megítélésére az hatott negatívan, hogy iparági adatok szerint a globális chipértékesítések júliusban 37 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól, s javulásra csak az év utolsó negyedében van esély. Az már csak hab volt a tortán, hogy a Lehman Brothers elemzője szerint a világ legnagyobb chipgyártója, az Intel a harmadik negyedévet illetően várhatóan csökkenteni fogja forgalmi várakozásait.
Az NAPM indexe a napközben bizonytalankodó európai mutatóknak is nagy lendületet adott. A mobiltávközlési ágazatot ezúttal az Ericsson bejelentése rázta meg: a svéd vállalat arra számít, hogy tovább romlanak a feltételek fő tevékenységi területén, a mobiltávközlési rendszerek piacán és még jövőre is a stagnálás, legfeljebb a lassú növekedés lesz jellemző.
Londonban épp a technológiai, illetve a telekomcégek részvényei húzták fel a Footsie-t, bár az ismét profitfigyelmeztetést kiadó Marconi kilógott a sorból, azaz a távközlési cég papírjai komoly zuhanást szenvedtek el.
A tengerentúli makroadat nyomán szárnyalt a dollár, vagyis az euró kurzusa 89 cent alá zuhant. Az elmúlt napok súlyos veszteségei után száguldott a Nikkei-225; a kedvező fordulatban Janagiszava Hakuo pénzügyminiszter szavai játszották a főszerepet, amelyek szerint Japán nem zárkózik el attól, hogy a Nemzetközi Valutaalap átvizsgálja az ország bankrendszerét, és a szervezet segítségével próbáljon megoldást találni a rossz hitelek problémájára.
Á. V.
