BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Zala megye kiszáll vásárszervező cégéből

2005. október 25. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Értékesíteni kívánja a Zalaegerszegi Vásár (ZV) Kft.-ben lévő 25 százalék plusz egy szavazatnyi tulajdonrészét a Zala Megyei Önkormányzat – erősítette meg lapunk információit Schwager Konrád ügyvezető igazgató. Schwager elmondta, hogy az 1993-ban alapított cég további sikeres működtetéséhez tőkeerős szakmai befektetőre lenne szükség. Az egyik legnagyobb és legsikeresebb vidéki vásárszervező cég elsősorban a több lábon állásnak köszönheti eddigi eredményeit. A kiállítások szervezésén kívül hosszú évek óta foglalkoznak rendezvényszervezéssel és kiállításépítéssel is. A közelmúltban például a Magyarországon is jelentős érdekeltségekkel rendelkező osztrák Eybltől kaptak megbízást a cég új romániai üléshuzatgyártó üzeme avatóünnepségének megszervezésére.
Az ügyvezető igazgató szerint a vidéki vásárszervező cégek döntő többsége nem sokat profitált az uniós csatlakozásból, sőt bevételeik folyamatosan csökkennek, legjobb esetben stagnálnak. A ZV Kft. nettó árbevétele évek óta 100 millió forint körül van, az adózás előtti nyeresége pedig néhány millió forint.
Schwager Konrád úgy véli, hogy a sikeres cégek jelentős része vidéki vásárokon alig kíván megjelenni, a többieknek pedig nincs rá anyagi fedezetük. Ráadásul az utóbbi időszakban főként a kis- és középvállalkozások vásári megjelenését is egyre kevesebb pályázati, illetve központi forrás segíti. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a vidéki kiállításszervező társaságok döntő többsége a létéért küzd.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet