BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Idén nem lesz Pécs Expó

Több mint harminc év után az idén nem lesz Pécs Expó, mert az új, csaknem kétmilliárd forintos költséggel épülő vásárközpont nem készült el határidőre.

2005. szeptember 6. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A többszöri határidő-módosítás ellenére sem készült még el az új vásárközpont Pécsen, ezért az idei, sorrendben a 26. Pécs Expó elmarad – jelentette be Kelemen László, a helyhatóság tulajdonában lévő Pécsi Városüzemeltetési és Vagyonkezelő (PVV) Rt. vezérigazgatója. Kelemen elmondta, mivel a közel kétmilliárd forintos beruházással épülő Expo Center – amely az ország első nagy alapterületű, kifejezetten kiállítási célra készülő vidéki vásárközpontja lesz – leghamarabb szeptember közepére készülhet el, ezért több mint harminc év után az idén nem lesz pécsi vásár. A kiállítás az eredeti tervek szerint október elején nyitotta volna meg kapuit. Az expót jövő tavasszal vagy csak egy év múlva rendezik meg, hiszen szakmai szempontból – a hazai és a külföldi kiállítások időrendjét is figyelembe véve – nincs más lehetőség – tette hozzá Kelemen. A vezérigazgató kifejtette: a kivitelező Kipszer Rt. előbb júliusról, augusztus végére, majd legutóbb szeptemberre módosította a beruházás átadási határidejét, ezért kénytelenek voltak az eddigi több mint száz jelentkezővel közölni, hogy az idei vásár elmarad. A szerződés szerint a Kipszer napi több mint 12 millió forint kötbért fizet a csúszásért. Az új létesítményt várhatóan decemberben, a karácsonyi vásárral nyitják majd meg a nagyközönség előtt.
A pécsi önkormányzat 2003-ban döntött arról, hogy a Megyeri úton, az egykori szennyvíztelep 30 hektáros területén olyan többfunkciós komplexumot építtet, amely nemcsak kiállítások, hanem különböző kulturális és sportrendezvények megtartására is alkalmas. A több mint 10 ezer négyzetméter területű, fedett létesítmények egyetlen közös, nagy fesztávolságú sátortető alatt kapnak helyet. Itt többek között kialakítanak egy 1200 fő befogadására alkalmas konferencia-, illetve színháztermet, valamint több kisebb – 170–450 személyes – szekciótermet. Emellett vendéglátóhelyek – éttermek, kávézók – és különböző kiszolgáló létesítmények épülnek.
A most zajló beruházást saját erőből, illetve hitelből finanszírozza a PVV. Döntés született arról is, hogy a következő ütemben modernizálják az egykori szennyvíztelep további létesítményeit, ezek helyén többek között tárgyalókat, illetve irodákat alakítanak ki. A harmadik ütem keretében szálloda, sportpályák, valamint élményfürdő, illetve egy még nagyobb befogadóképességű konferenciaközpont épül. A teljes beruházás értéke várhatóan meghaladja a 10 milliárd forintot. A programot 2010-ig szeretnék megvalósítani.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet