Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A szakmai érdek-képviseleti szervek szerint a pénzmosást érintő jogszabály módosítása azonkívül, hogy nem áll összhangban más jogszabályokkal és így alkotmányellenes is, teljes mértékben követhetetlen. Márpedig az a jogszabály, amely a gyakorlatban nem alkalmazható, nem tölti, nem töltheti be funkcióját. Igaz, a korábbi szabályozás is kiterjesztette az elkövetői kört az ügyvédekre is, de nem írta elő számára, hogy jelentse fel az ügyfelét. Nyilvánvaló, hogy ennek a megfogalmazása önmagában ellentmondást hordoz, hiszen ha az ügyvéd ügyfele képviseletének elvállalásakor tud arról, hogy az részt vesz a pénzmosásban - vagyis maga is bűnöző lesz -, ügyfelének feljelentésével magát is terhelnie kell.
A büntetőeljárásról szóló törvény alapelvei és konkrét joghelyei azonban kifejtik, hogy magára senki sem köteles terhelő vallomást tenni, így ez logikailag magában hordozza azt is, hogy senki sem köteles magát feljelenteni. A törvény hangsúlyozza, hogy rendkívül kevés esetben áll fenn az állampolgárnak feljelentési kötelezettsége (például az állam elleni bűncselekmények esetében), általánosságban pedig nem. Alapvetően kérdéses az is, miként egyeztethető össze a feljelentési kötelezettség az ügyvéd vagy a könyvelő és az ügyfél közötti bizalmi viszonnyal. Az együttműködés talpköve a bizalom, amely egy feljelentés megtételével - különösen, ha annak híre megy - nemcsak a feljelentett ügyfél, hanem más kliensek vonatkozásában is megszűnik, hiszen ki akarja féltve őrzött információit spiclire bízni. Ez az információ sok esetben üzleti vagy banktitok is lehet, amelynek jogosulatlan közlése - akár a rendőrséggel - bűncselekményt valósíthat meg.
Tehát a jogszabály módosítása a titokvédelemre (üzleti vagy banki adatokra, tényekre) vonatkozó egyéb törvényi klauzulákat is érinti, legfőképpen azonban az ügyvédi titoktartással kapcsolatos rendelkezéseket. Az ügyvédekről szóló törvény szigorúan előírja azt, hogy az ügyvéd mikor fedheti fel az adott titkot. Bármely hatóság és bíróság előtt csak akkor tehet tanúvallomást, ha ügyfele a titoktartás alól előzetesen felmentette. Nyilvánvaló, hogy a pénzmosó ügyfél az ügyvédnek nem fogja ezt a felmentést megadni, de akkor mégis hogyan tovább?
Sokkal súlyosabb problémát jelent az, ha az ügyvédet nem tanúként, hanem gyanúsítottként hallgatják ki. Ilyenkor az ügyvéd elviekben akkor sem nyilatkozhatna, ha magát csak saját vallomásával tisztázhatná. A gyakorlatban azonban nem lehetett olyan esettel találkozni, amikor az ügyvéd ne próbálta volna saját magát menteni. A pénzmosással kapcsolatos szabályozás viszont aktív szerepet ír elő számára. Azt ugyanis mindig megelőzi egy olyan bűncselekmény elkövetése, amelyből a legalizálandó extraprofit származik. Felmerül a kérdés, hogy az állam miért nem tesz megelőző lépést, és miért nem deríti fel ezeket a bűncselekményeket. Könnyebb neki várni, hogy a szájába repüljön a sült galamb?
Kétségtelen, hogy az állam egyik legkomolyabb feladata a bűnözés elleni fellépés egyidejűleg az állampolgárok védelmével, ami az állam hatalmi funkciójából eredeztethető. Az állam azonban igyekszik e tevékenység részfeladatai alól kibújni, például sokáig nem kárpótolta a bűncselekmények áldozatait (a gyanúsítottak és elítéltek jogainak védelmét eközben messzemenőkig biztosította). A pénzmosás esetében az állam a polgárokkal igyekszik a saját feladatát elvégeztetni.
A fenti problémákra várhatóan az Alkotmánybíróság adja meg a választ, kérdés azonban, hogy leterheltségét figyelembe véve mennyi időn belül tudja határozatát meghozni. Addig pedig a jogszabály hatályban marad, vagyis az állam kényszer alkalmazásával is érvényt szerezhet a büntetőjog-politikai igénynek.
Baranyi Róbert ügyvéd
