törvény deklarált szándéka szerint kártalanítani kívánja mindazokat, akiknek magántulajdonát az önkényuralmi rendszerek fennállása alatt, jogtalan államosítások során, ellenérték nélkül vagy aránytalan ellenértékért elvették. Az államosított magántulajdon körébe termőföld, ipari létesítmények és termelőeszközök mellett nem termelési célt szolgáló ingatlanok, kastélyok, parkok és erdők is beletartoznak.
Az új törvényt Románia 2007-re tervezett EU-csatlakozásához szükséges igazságügyi reformcsomaggal közösen terjesztették elő, de utóbbi késedelme sajnos a restitúció gyakorlati befejezésének egyik kulcskérdése lesz. A tizenöt éve húzódó folyamat ugyanis több mint egymillió pert eredményezett és a hatalmas bírósági restancia feldolgozása beláthatatlan ideig tarthat. Így a jogbizonytalanság a fő oka az ingatlanpiac lassú kialakulásának, s természetesen a még mindig nagyon alacsony ingatlanárak is a komoly kockázati tényezőknek tudhatóak be.
Az erdélyi nagyvárosokban a gazdaság pezsgésével az ingatlanpiac is meglódult, azonban a különleges fejlesztési lehetőségekkel rendelkező, turisztikai célokra alkalmas területeken, Székelyföld történelmi emlékekkel legsűrűbben megáldott vidékein és a Kárpátok vadregényes tájain ez a folyamat még várat magára. A felgyorsulni látszó restitúció teljesen új helyzetet eredményezhet például az erdők vonatkozásában. A korábbi törvények 10 hektárban maximálták a visszakapható erdőterület nagyságát, ez a 247. törvény alapján mostantól felső határ nélkül lehetséges.
Az erdélyi birtokszerkezet Trianon utáni alakulása és a román földreformok miatt 1945-re a családi birtokok – a román törvények szerint 1945-ben még a kisajátítások után meghagyott 50 hektáron felül a házastársak további 10 hektár külön telekkönyvön lévő termőfölddel rendelkezhettek – már csak a nagyobb belső területek (többhektáros parkok, gazdasági udvarok) és az erdők tekintetében számítottak jelentősebbeknek. Napjainkig még az is ritka volt, hogy valaki a maximálisan visszaigényelhető 50 hektár termőföldet egy tagban kapta vissza, az pedig még ritkábban fordult elő, hogy egy több lábon álló birtok kialakulhatott volna ott, ahol földek, erdők és a hozzájuk kapcsolódó belterületi ingatlanok, gazdasági épületek és turisztikai célra is alkalmas épületegyüttesek kerülhettek volna egy kézbe. A maximum 10 hektáros erdőrészletek azonban az állami erdészeti monopóliumot leváltani képes magánerdészetek lassú kialakulása és a közbirtokossági erdők körüli bizonytalanságok miatt még nehezebben válhattak az ingatlanpiacon forgalomképessé.
Most azonban több száz, sőt híreink szerint néhány ezer hektáros erdők is visszakerülnek korábbi tulajdonosaikhoz, és idegenforgalmi hasznosításuk sokkal kézenfekvőbb lesz. Például a román vadászati törvények értelmében 400 hektár erdő birtokában már rentábilis vadászterület alakítható ki.
Az erdélyi történelmi családokat tömörítő Castellum Alapítvány tagjai – jelentős részük ma már nem Romániában lakik – általában nem rendelkeznek ingatlanfejlesztéshez szükséges forrásokkal, közülük inkább csak a nyugatra emigráltak között találhatunk befektetésre is kész régi-új tulajdonosokat. Reálisan feltételezhető tehát, hogy a komolyabb méretű udvarházak, kastélyok és műemlékként is jegyzett ingatlanok a tulajdonjogi rendezést követően nagy számban jelennek meg az ingatlanpiac kínálatában. Az elmúlt évben már egy budapesti lakás áráért elkelt egy harmincszobás műemlék kastély többhektáros park közepén a Nagyküküllő mentén. A hasonló, általában nagyon rossz műszaki állapotban lévő kastélyok esetenként millió eurós nagyságrendű rehabilitációs és fejlesztési költségei – mivel a megfelelő romániai hitelfelvételi lehetőségek még nagyon szűkösek és saját forrás gyakorlatilag nincs – csak külső befektetők bevonásával fedezhetők. A nyomott árak miatt persze a terület kitűnő mazsolázási lehetőséget kínál az ingatlanspekulánsoknak.
Az ingatlanpiaci boom előtt azonban jól átgondolt fejlesztési stratégiával, a kínálkozó területeket átfogó idegenforgalmi hálózat kiépítésének tervével kivételes üzleti lehetőség is kínálkozik olyan turisztikai programokra, melyhez hasonlót a Királyhágón innen már lehetetlen lenne megvalósítani.
Ez természetesen nemcsak a méretek, a szabadon fejleszthető területek nagyságát tekintve igaz, hanem egy másik dimenzióban is. Azonnal megérthetjük ezt a Kárpát medence térképére tekintve, ha középpontban a Görgényi-havasokkal vagy a Hargita keleti lábaival, a Nyárád, a Kis- és Nagy-Küküllő völgyével körzőnkkel 30-40 km-es sugarú köröket rajzolunk – ez az a távolság, ami egy turista számára a környék fogalmába belefér egy-egy nevezetes pont körül, és számtalan Árpád kori műemlék, természeti ritkaság és csodálatos sport- és kirándulási lehetőségek tucatjai esnek ezen képzeletbeli körökön belülre, olyan sűrűségben, mint régiónkban talán sehol másutt.
Erdély most magántulajdonba visszakerülő tájainál nagyobb kihívás nehezen található olyan fejlesztők számára, akik a hely szellemét és a természet háborítatlan kincseit egyszerre szeretnék kínálatukba felvenni.
Economx