BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kiteljesedőben a távközlési verseny

2004. május 27. csütörtök, 11:45

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hiába a számtalan szereplő, a lakosság többsége mindeddig szinte semmit sem érzékelt a vezetékes távközlési cégek versenyéből, azok ugyanis csupán a tehetősebb üzleti ügyfelek megszerzésére koncentráltak. A svéd gyökerű Tele2 azonban úgy tűnik, kavicsot dobott az álló vízbe azzal, hogy már megjelenésekor - vagyis néhány hete - az eddig elérhetőnél lényegesen olcsóbb szolgáltatást ígért. Az ambiciózus társaság egyelőre „csak” - az ország területének 80 százalékát lefedő - Matávot szorongatja meg, ám rövidesen további helyeken is elérhetővé kívánja tenni kedvező tarifáit. (A Tele2 egyelőre a bel- és külföldi távhívási piacon szállt versenybe a Matávval, de később a helyi hívások piacán, sőt az internet terén is nyomulni akar, s az sem kizárt, hogy - amennyiben azt a jogszabályok is lehetővé teszik - a virtuális mobiltelefon-piacon is megjelenik).
A cégek pedig „kénytelenek” reagálni a Tele2 kihívásaira, ami előbb-utóbb komoly árversenyt indíthat el a lakossági piacon is, s ráadásul az új piaci szereplő vezetői szerint a most publikált díjtételek további tartalékokat rejtenek magukban. Mi a Tele2 titka? A cégnek nincs hálózatépítési költsége - szolgáltatásához ugyanis a piacon lévők fölös infrastruktúráját veszi igénybe -, így üzleti tervében nem kell ennek megtérülésével kalkulálnia. Mindezeken túl a távközlés világában szokatlanul kicsi, 12 fős csapattal dolgozik, s a későbbiekben sem kívánja jelentősen növelni a létszámot. (A Matáv körülbelül nyolcezer főt foglalkoztat). A lakossági piac meghódítására készülő társaság, miután rendkívül költséghatékonyan dolgozik, jelentős összeget fordíthat az ügyfelek megszerzésére, marketingre, kommunikációra. Szakemberek épp ebben látják a Tele2 nemzetközi sikerét, ami azért is elképzelhető, mert miközben már egy ideje a magyar piacon is több cég kínál kedvező percdíjú, kártyás (prepaid) vezetékes távközlési szolgáltatást a lakosság számára, egyelőre nem sikerült jelentős árharcot elindítaniuk a cégek között, nem utolsósorban a visszafogott kommunikáció miatt.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet