A nanotechnológia olyan technológiák gyűjtőfogalma, melyek végtermékének jellemző méretei az 1-100 nanométeres - a milliméter milliomod részével mérhető - tartományban vannak. Elképzelhető, hogy a jövőben okos nanogépek egyenesen a nyersanyagból válogatják ki a szükséges atomokat és rakják össze a mikroprocesszort vagy autóalkatrészt, sokkal kevesebb energia befektetésével, a környezetet sokkal kevésbé megterhelő módon. Várható hatását mutatja, hogy az Európai Unió a 2002-2006 közötti időszakra megállapított közös központi kutatási alapjából kiemelten támogatja a nanotechnikát, és ezt a következő, 2007-2015-ös időszakban is fenntartja, sőt fokozza.
A Matávnak is elsőrendű érdeke lenne, hogy elsők között legyen a „nanotávközlés” bevezetésében és e szó meghonosításában - mondta Straub Elek, a Matáv elnök-vezérigazgatója egy a témában rendezett konferencián. Három-négy évvel ezelőtt jelentek meg az első publikációk a nanotechnika eredményeiről. Rendkívül biztató, új megoldásokról lehetett olvasni: nagy szilárdságú anyagokkal, jellemzőiket intelligensen változtató vegyületekkel és meglepő elektromos tulajdonságokkal kapcsolatos újdonságokról. Szinte természetes, hogy az érdeklődő távközlési szakemberek vizsgálni kezdték, milyen hatása lehet a nanotechnológiának a távközlésre. Hogyan lehetne ennek segítségével új szolgáltatásokat bevezetni, növelni a hálózat megbízhatóságát és a jelenleginél olcsóbb szélessávú megoldásokat kínálni a felhasználóknak.
Ahogy korábban az elektronika és fotonika területén a műszaki alkalmazásokat rövid időn belül követték az orvosi újdonságok - így például a fényvezetőknek köszönhető a vágás nélküli műtét megvalósítása és a géntechnológia fejlődése is -, Straub reméli, hogy most egy fordított irányú folyamatban meghatározó szerepet tölthet be a távközlési iparág, s benne a Matáv. A titkosítás és adatvédelem területén már eredményesen alkalmazhatók a nanotechnológia eredményei, de ezek egy fotonikai vagy elektronikai alapú hálózatban átalakításokat igényelnek, és így az előnyök még nem jelentkeznek, mert a megoldás drága, gazdaságtalan. Straub elmondta, hogy évekbe telik egy kialakult hálózat módosítása és új alapokra helyezése. A vezérigazgató nem várja, hogy a közeljövőben megszülessen a nanoalapú hálózat, s azt sem, hogy rövid időn belül nanotávközlésről lehessen beszélni. Fel kell azonban készülni az ebből adódó lehetőségek alkalmazására.
Diószegi József
