Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Azzal dicsekedhetnek a videojáték-ipar képviselői, hogy üzletük nagyobbá vált a hollywoodi filmgyártásnál. Játékszoftvereket 21 milliárd dollárért értékesítettek tavaly, miközben a mozipénztári bevételek értéke 19 milliárd dollár volt. (Ez még akkor is szép teljesítmény, ha a mozifilmek a videokölcsönzőkön és a DVD-eladásokon keresztül is hoznak pénzt.) Ugyanakkor a videojátékosok továbbra is meghatározott társadalmi csoportot alkotnak: a 200 dollár körüli árú konzolok és az ötvendolláros programok vásárlói általában fiatal, viszonylag jó anyagi lehetőségekkel bíró férfiak.
Megváltozik ez a helyzet, amint az újfajta, erős chippel és színes kijelzővel ellátott mobiltelefonok elterjednek. Erre igen jó az esély, minthogy évente 450 millió zsebi kel el a világon, és a felhasználók általában kétévente cserélik készüléküket – írja a The Economist. Az A. T. Kearney piackutató és a Judge Institute of Management at Cambridge University 15 ország 5600 mobiltulajdonosára kiterjedő felmérése szerint az elmúlt évben megduplázódott, a világ 1,3 milliárd mobil-előfizetőjének hat százalékára nőtt a mobilos játékokat űzők tábora. Ez azt jelenti, hogy hamarosan többen lesznek a hagyományos játékosoknál. Az Informa Media Group tanácsadó előrejelzése szerint a mobilvideojáték-piac értéke idén eléri az 587 millió dollárt, 2007-re pedig 3,8 milliárdra nő. Öt éven belül a mobil-előfizetők 25 százaléka, 500 millió ember kapcsolódhat be az új mániába.
A dologban rejlő lehetőségek megmozgatták az elektronikai ipar érintett nagyvállalatait is. A világ legnagyobb mobilkészülék-gyártója, a Nokia a napokban dobja piacra N-Gage nevű hibrid, telefont és videojáték-konzolt egyesítő berendezését. A Sony, a videojáték-konzolok első számú szállítója sem marad tétlen, nemrég jelentette be, hogy PlayStation Portable néven 2004-ben piacra dobja saját hordozható berendezését. A Nokia megoldása kétféle módon teszi lehetővé a társasjátékokat: rádiós kapcsolattal kis távolságból és a mobilhálózaton át lényegében bárhonnan. Ezzel szemben a Sony, illetve a Game Boy Advance piacra dobására készülő Nintendo készülékeivel csak akkor tudnak egymással játszani a felhasználók, ha egy szobában vannak. Csakhogy az N-Gage kétszer annyiba kerül, mint a Game Boy Advance, és sokkal kevesebb játék tölthető le rá, mint nagynevű versenytársára. A Nokia ezért egy-két évig kénytelen lesz támogatni a game-ek fejlesztését – ennyi idő kell ahhoz, hogy az ilyen szoftverek gyártása nyereségessé váljon –, miközben a Nintendo vélhetően brutális versenyre kényszeríti, mert a házikonzol-bizniszben lemaradt a Sony és a Microsoft mögött, amit valahol be kell hoznia. Emellett szembe kell néznie hagyományos versenytársaival, a zsebipiac második és harmadik szereplőjével, a Motorolával és a Samsunggal, amelyek – hozzá képest ugyan késve, de talán kisebb kockázatot vállalva – szintén rá fognak hajtani az új üzleti lehetőségre.
Mindhárom mobiltelefon-gyártóra igaz lehet az az összehasonlítás, miszerint lényegében azt teszik, amit a Microsoft, amikor, piacra dobva saját videojáték-konzolját, egy számára idegen világba, ismeretlen szakterületre lépett. Ahogy a redmondiaknak, úgy a kézi készülékek gyártóinak is meg kell majd tapasztalniuk, hogy a játékbiznisz nem játék.
S. K.
