Ilyenkor úgy érezzük, nincs lehetőség arra, hogy pótoljunk olyan stratégiai dokumentumokat, mint a kríziskezelési kézikönyv. Egyszerűen nincs rá idő... vagy nincs rá akarat, hiszen nehéz gazdasági körülmények esetén minden fontosabbnak tűnik, mint felkészülni egy lehetséges krízisre.
Gyakori vezetői attitűdöt tükröz a következő gondolat: „Értem én, ráfázom, ha beüt a krízis, de értsd meg, hogy most erre nincs kapacitásunk!" A prioritási sorrendben egy még be nem következett eseményre felkészülni valahol a sor vége felé található. Kivételt képeznek e megállapítás alól azok a cégvezetők, akik megtapasztalták már, hogy egy krízis mi mindenre lehet hatással. E szűkülő kör még inkább leszűkül, ha azokat keressük, akik felkészületlenségük ellenére „túl is éltek" egy krízist.
Különösen nehéz helyzetben vannak a KKV szektor cégvezetői, kik - cégmérettől függően - nem feltétlenül rendelkeznek válságmenedzsmentben jártas szakemberrel, vagy tapasztalt kommunikációs vezetővel. Az ő esetükben a vezető kénytelen saját kútfőből választ adni az ilyenkor felmerülő kérdésekre. E gyakorlat és szakmai tapasztalat híján adott válaszok azonban néha többet ártanak, mint használnak.
Ahhoz, hogy krízisszituációban jó válaszokat adjunk, cégünk jól reagáljon számos tényezőt figyelembe kell vennünk. Ismernünk kell a média működési kultúráját ahhoz, hogy kielégíthessük információigényüket. Ismernünk kell partnereink hozzáállását, hogy számukra megnyugtató válaszok születhessenek. Mindennél fontosabb azonban, hogy fontosságban helyén kezeljük a kérdést, egy krízist ugyanis félgőzzel nem lehet menedzselni.
Mindazok, akik már kénytelenek voltak szembenézni egy kavargó, öngerjesztő krízissel, azok egytől egyig vallják, a krízisre történő felkészülés az egyik legfontosabb menedzsment feladat. Az ehhez szükséges tudás pedig olyan menedzsment kompetencia, mely fejleszthető és fejlesztendő.
