Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A portugálok - akik feltehetően, ha nem is könnyed edzőmeccsre, de legalábbis biztos győzelemre készültek - az első félórában olyan sallert kaptak az amerikaiaktól, hogy a meccs végéig nem voltak képesek teljesen magukhoz térni. A védelem - V. Baia kapus vezérletével - kábé a Kuttor-Sebők-Mátyus triász mélységeibe süllyedt, és harminc perc alatt három gólt tett hozzá a vb eddigi legnagyobb blamázsához. A félidő vége előtt aztán életjelt adott magáról a „nagy generáció”, meglehetősen makonyás góllal szépítve. Tehát már csak három kellene a kötelező(?) győzelemhez, mindenképpen szép - sőt, az első játékrészt látva sziszifuszi feladat - feladat, nem is jött össze. Volt viszont görcs hátán görcs, ívelgetés, minden, ami ilyenkor szokott, már négy csatárral attakoltak a portugálok, ám csak egy bomba öngóllal „szépítettek” - a végén meg majdnem kaptak még egyet.
A tunéziaiak mezőnyben tetszetősen és helyenként látványosan tették a bőrt – ezt már eddig is többször lehetett látni tőlük –, ám a kapu előtt a merev bénaság jött a támadókra. A muszka alakulat viszont hozta nagyobb rutinját, s ennek köszönhetően – nem túl meggyőző produkció mellett – Tyitov révén begyötörtek egy gólt a második félidő első dekádjában.
Tunéza ugyan nem esett össze, ám már ekkor látható volt, hogy eldőlt a mérkőzés. Az oroszok számára csak hab volt a tortán, hogy kaptak még egy büntetőt is, amit Karpin értékesített. Összességében meglehetősen langyos mérkőzés volt, s valószínűleg senkit sem lepett meg az, hogy a tornákon szokásosan feltűnő, nem várt favorit nem ezen a találkozón született meg.
