Végelszámolással megszűnik a Kulinárium Magazin Lapkiadó Kft. Az ötszázezer forint jegyzett tőkéjű társaságot 2008 decemberében hozta létre 50-50 százalékban a Kulinárium gasztronómiai és szállodaipari szaklapot kiadó Szaktudás Kiadó Ház Zrt., valamint Kiss Dezső Péter akkori főszerkesztő és Kissné Végh Ibolya. Az önálló lapkiadó alapításának az volt a célja, hogy a Kulinárium mellett megjelentesse a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség együttműködésével kiadott Minőségi borok, ételek című, valamint a Magyarországon élő és dolgozó külföldiek számára angolul, oroszul és magyarul írt Budapest Magic kulturális ajánló magazint. Az eltelt egy évben azonban a hirdetések visszaesése, a nyomtatott lapok iránti kereslet csökkenése és a gasztronómiai újságok sokasága miatt nem tudták sikeressé tenni a kiadót. A Minőségi, borok ételek továbbra is megjelenik Kiss Dezső Péter főszerkesztő kiadásában. A Kulinárium legutóbb november-decemberben jelent meg, kiadása várhatóan idén is folytatódik, azonban végleges döntést erről a Budapest Magic sorsával együtt még nem hozott a Szaktudás. A Kulinárium ingyenesen, a hirdetési bevételekből jelenik meg, kéthavonta, tízezer példányban.
