A kőolaj határidős jegyzése a korábbi csökkenés után nyolcvan dollár fölé emelkedett hordónként, miután az amerikai energiaügyi hivatal (EIA) közölte: a vártnál kisebb mértékeben nőttek a tengerentúli kőolajkészletek, miközben az import a legalacsonyabb szintre esett a múlt héten az elmúlt két hónap adatait vizsgálva - írja a MarketWatch. Az olaj jegyzésének emelkedését segítette az amerikai részvénypiac emelkedése és a dollár további gyengülése is.
A kőolajkészletek 1,3 millió hordóval nőttek az október 16-ával végződő héten az EIA jelentése szerint, míg az elemzők 2,2 millió hordós emelkedést vártak. Az import 8,7 millió hordóra esett az elmúlt hét egyik napján, elérve a mélypontot az augusztus 14-ével végződő hét óta. Az EIA közölte azt is, hogy a petróleum iránti kereslet gyenge maradt, és a gázolaj vonzereje is jelentősen visszaesett.
A tengerentúli tőzsdén a kőolaj decemberi határidős ára több mint egy százalékkal 80,57 dollárra nőtt hordónként szerda délután, míg a nap folyamán 77,64 dollárig süllyedt. Az olaj jegyzése 9,4 százalékkal emelkedett a múlt héten, ami a legnagyobb emelkedés egy héten belül az elmúlt két hónapban.
Elemzők szerint a folyamatos dollárgyengülés hajta fel továbbra is a kőolajárakat.
