Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A foglalkozás-egészségügy magyarországi története közel ezeréves, ugyanis a Szent István által 1030-ban kiadott Jus regale már rendelkezett a bányászok biztonságos, „XI. századi foglalkoztatásáról” is. A Felvidéken a XIII–XIV. században több bányakórház működött, és ezzel nincs vége a dicsőségnek: a XX. század húszas éveiben már törvény kötelezte az Országos Társadalombiztosítási Intézetet arra, hogy gondoskodjék a foglalkozási betegségek elhárításáról, és ekkoriban rendezett Magyarország világkongresszust az üzemi balesetekről és a foglalkozás körében szerzett megbetegedésekről.
Napjainkban az 1993. évi XCIII. törvény szabályozza átfogóan a magyarországi munkavédelmet. Ennek célja egyrészt az alkotmányban foglalt elvek betartatása, másrészt az, hogy az alaptörvény alapján szabályozza az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés személyi, tárgyi és szervezeti feltételeit. Az alkotmány alapján biztosítja a szervezetten munkát végzők egészségének, munkavégző képességének megóvását és a minél humánusabb munkakörülményeket. A jó munkahelyi feltételeknek köszönhetően – tudtuk meg az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) szakértőitől – csökken a foglalkozási és foglalkozással összefüggő megbetegedések, valamint a munkabalesetek száma is.
Ami napjainkat illeti: a 89/1995-ös kormányrendelet alapján létrehozták a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás intézményrendszerét. A munkáltatók számára kötelező a foglalkozás-egészségügyi szolgálat igénybevétele. Ez elsősorban preventív tevékenység: feladata egyrészt a munkahelyi terhelés és a munkakörnyezet egészségre káros hatásainak felkutatása és folyamatos ellenőrzése, továbbá hogy javaslatot tegyen arra nézve, hogy amennyiben az említett két ok nem károsítja az egészséget, akkor ezt milyen módszerekkel lehet és kell megfelelő szinten tartani. Ide tartozik a munka munkavállalók képességeihez való adaptálása, testi, szellemi és lelki egészségi állapotuknak megfelelően, nem utolsósorban pedig a munkáltatók egészségének ellenőrzése.
A foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás a tevékenység végzésére jogosult szolgáltatótól térítés ellenében vehető igénybe. Az éves átalánydíj személyenkénti mértékét – foglalkozás-egészségügyi osztályonként – aktuális kormányrendelet határozza meg. A díj inflációkövető változtatására a Magyar Orvosi Kamara évente javaslatot tesz. A foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás díja a munkáltatót terheli, ennek befizetése a szolgálat egy évre történő igénybevételére jogosít. A foglalkozás-egészségügyi szolgálatokat a munkáltatók maguk választhatják meg, a szolgáltatás díja adómentes természetbeni juttatásnak minősül.
A szolgálat az alapszolgáltatás keretében végzi a külön jogszabályban meghatározott munkaköri alkalmassági vizsgálatokat és kezdeményezi az ehhez szükséges szakorvosi vizsgálatokat. Elvégzi a foglalkozási megbetegedések, fokozott expozíciós esetek kivizsgálását, a munkavégzés egészségkárosító hatásainak vizsgálatát, az egyéni védőeszközökkel kapcsolatos tanácsadást és a munkavállalók munkakörülményeiről való felvilágosítást.
A szolgálat közreműködik a munkahelyi veszélyforrások feltárásában, a foglalkozás-egészségügyi, fiziológiai, ergonómiai, higiénés feladatok megoldásában, az elsősegélynyújtás és a sürgős orvosi ellátás megszervezésében, az elsősegélynyújtók szakmai felkészítésében, valamint a munkáltató katasztrófamegelőző,
-elhárító, -felszámoló és az előidézett károsodások rehabilitációs tervének kidolgozásában.
Az OMMF szakembereitől megtudtuk: az uniós tagállamok egységes követelményként fogalmazták meg a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatást biztosítását, ugyanakkor nem kötik meg a tagállamok kezét, hogy ez milyen formában, milyen szervezeti körülmények között valósulhat meg, vagyis ez a „huszonhetek” kompetenciájába tartozik.
