Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Becsült adat, ám a hozzáértők szerint közel jár az igazsághoz: a hazai vagyonőrök egyharmada feketén dolgozik, sőt, a legálisan foglalkoztatottak is részmunkaidőre felvett, jórészt zsebből fizetett alkalmazottak. A magyar állam vállalási árairól – amelyek meghatározzák a piacot – pedig elég annyit elmondani, hogy meg kell nézni az elképesztően alacsony összegekről szóló közbeszerzési értesítőket. Volt rá példa, hogy költségvetési intézmény tizenegy éven keresztül nem emelte az árait, ami megkérdőjelezi, hogy trükkök nélkül valóban megérte-e a nyertesnek az ilyen „remek” üzlet.
Magyarországon a vállalási díjak ötszáz forint/óra alatt vannak, miközben a szakmai kamara három évvel ezelőtt végzett kalkulációja szerint ha minden kötelezettségvállalásnak hiánytalanul eleget tesz a cég, a minimális összeg nyolcszáztíz forint(!). És akkor még nem beszéltünk olyan szó szerint életbevágó kérdésekről, mint a fegyveres vagyonőröknél évente kötelező kétszeri lőtéri gyakorlat és egyéb kötelező költségek.
Az ágazat jelenleg ott tart, hogy a pénzhiány a hazai pénzintézetek biztonságát is befolyásolja, mégpedig oly módon, hogy a magyar bankoknál a teljes nyitvatartási idő alatt ugyanaz a biztonsági őr van szolgálatban, nincs váltása – ezt ugyanis a magyar biztonsági piac nem képes kigazdálkodni. További gond, hogy a biztonsági őrök is éppen a pénzhiány miatt vannak kedvezőtlenebb helyzetben nyugat-európai társaiknál. Boldogabb helyeken a bank pénztárát őrző biztonsági őr olyan elkülönített golyóálló és elsötétített páncélüveg mögött tartózkodik, ahonnan ő mindent lát – őt viszont nem látják –, megfigyelheti a rablót, a bank előtt álló másik – nemegyszer gépfegyveres – őr fején pedig ott ragyog az adóvevő. Magyarországon sokszor játék pisztollyal, az őr hátába nyomott hüvelykujjal történnek a bankrablások.
Az alacsony vállalási díjakon elsősorban a legnagyobb megrendelő, az állam tudna segíteni, ha olyan helyzetben lenne, ám ez az út az ismert költségvetési helyzet függvényében jelenleg járhatatlannak bizonyul, sőt a többi szektor is éppen a nyomott állami árakhoz igazodik. A piaci szereplők számának csökkenésével – valóban nagyon sok az élethalálharcot folytató kis cég – a szakma talán jobban, egységesebben tudja majd érvényesíteni érdekeit, ám meglehetősen nehéz akár csak fél évvel, egy évvel is előre látni az ágazatban.
