Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Azzal, hogy szegény Al Gore-tól a republikánus érzelmű legfelső bírósági tagok elcsalták a 2000-es elnökválasztást, hősünk keresztúthoz érkezett. Elnyerve a demokratikus elnökválasztáson részt vevő amerikaiak többségének bizalmát, nyolc év alelnöki munkával a háta mögött a hagyományos, establishmenten belüli politizálásban már nem volt mit elérnie, kiváltképp nem egy olyan küldetéses embernek, mint ő. Az egykori tennessee-i képviselő és szenátor már a kongresszusi karrierje kezdete óta a globális felmelegedés elleni küzdelem élharcosa volt. Elkötelezettsége még szilárdabbá vált fia autóbalesete után, amikor a lábadozási időszak alatt könyvet is írt Earth in the Balance címmel. Ebben egy komplett „globális Marshall-tervet” vázol az ökológiai problémák megoldására, mutatva, hogy komolyan gondolja a dolgot.
A Kellemetlen igazság (An Inconvenient Truth), ez a Gore személyes történetét és a természettudományos ismeretterjesztést elegyítő dokumentumfilm tehát nem a semmiből érkezett, jellegét tekintve ugyanakkor mégis kuriózumszámba megy. Az eddig jobbára az utcai tüntetésekre és az online szervezkedésre koncentráló alternatív társadalmi mozgalmak felfedezték maguknak a mozit mint közvetítő eszközt. Ez persze így utólag már kézenfekvő, hiszen ha lehet szórakoztató animációkkal vegyes tényfeltárással bemutatni a McDonald’s-étrend hatását vagy a háborúmániás Bush-adminisztráció visszásságait, akkor ugyanezt miért ne lehetne megtenni a globális felmelegedéssel. Végeredményben ráadásul a politikai ideológiájukat tekintve ugyanaz a filmkészítői csoport csinálja ugyanannak a felvevő piacnak (képzeljenek csak el egy neokonzervatív szatirikus sorozatot a közel-keleti demokrácia előnyeiről).
Filmünk esetében annyi az előrelépés, hogy a célcsoport maga a föld teljes népessége. A jégtáblák szétszakadásával és a vízbe fúló jegesmedvékkel sokkoló ismeretterjesztő-életrajzi kombó ennek megfelelően nagyon átgondolt módon úgy lett összerakva, hogy a világ minden táján értsék (persze azzal nem kalkulálhattak hogy az egyébként kiváló Speier Dávid a tiszti főorvost – surgeon general – egészségügyi alakulatnak fordítja majd).
Persze a közérthetőség még nem vonzana telt házakat világszerte a mozikba, ugyanis ahhoz, hogy a történet hiteles legyen, szükség van egy olyan előadóra, mint Gore, aki a világ egykori második legbefolyásosabb embereként kellő súllyal tudja képviselni az ügyet. Kicsit hasonló a helyzete ebből a szempontból, mint az amerikai imperializmust bíráló Noam Chomskyé vagy a nemzetközi pénzügyi szervezeteket kritizáló Joseph Stiglitzé. Ha nem egy egyszeri aktivista, hanem minden idők egyik legnagyobb hatású nyelvésze, egy Nobel-díjas közgazdász vagy az Egyesült Államok korábbi alelnöke mond valamit, arra azért oda kell figyelni.
Fenntartásainkat mindezen szép dolgok ellenére nem szerencsés a ruhatárban hagynunk. Nem kifejezetten rokonszenves ugyanis, ha az Apple Computer igazgatósági tagja minden második jelenetben hatalmas MacBookokon gépel, és – hogy egy tartalmi kérdésről is szót ejtsünk – a kiotói egyezményt egyébként aláíró Clinton-adminisztráció sem volt rá képes, hogy azt ratifikáltassa a kongresszussal (sőt be sem nyújtották). Összességében persze egy meggyőző és praktikus, életvezetési információkkal is szolgáló opusz a Kellemetlen igazság, és csak sajnálhatjuk, hogy mégsem Al Gore-nak hívják ma az Egyesült Államok elnökét.
