Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Sacha Baron Cohen korunk gyermeke, efelől nem lehet kétség. Felgyorsult világunkban a modernitás kiürült projektumára alapvetően két válaszreakció alakult ki. Egyrészt általánossá vált egy vissza a középkorba típusú nacionalizmussal vegyes bigottság, másrészt az eredeti elvek – a gondolat- és szólásszabadság – extremitásba hajló kifordításával létrejött a politikai korrektség művi világa. Így vagy úgy, de a korábban racionális alapon megkérdőjelezett normák és tilalomfák ismét megjelentek, és nem tudjuk úgy kinyitni a szánkat, hogy ne sértsük meg embertársaink mesterségesen felpumpált érzékenységét.
Sacha Baron Cohen egy brit humorista, aki – bár látszólag csak viccelődik – valójában a szólás szabadságharcosa. Ezt csinálja, amikor Ali G-ként a shotgunok beszerzési árairól faggatja a rendőrtisztet, vagy amikor a toxikológust kérdezgeti, hogy hány extasy kell a boldogsághoz. Ezek nem engedélyezett beszédmódok a modern, „kulturált” tömegtájékoztatásban; és akkor még az „osztrák meleg riporter”-szkeccseiről még nem is beszéltünk. Cohen egy harmadik alteregója Borat, a kazah tévériporter, aki világhatalmi tényező, hiszen kitalált személy létére már valós diplomáciai viharokat is kavart. Borat ezúttal Amerikába megy, hogy jöttünk, láttuk, visszamennénk alapon megismerje, és szülőföldjén is taníthassa a távoli kontinens fejlett szokásait.
Az alapkoncepció szerint a Mike Moore-i stratégiát követve Borat „jószándékúan”bejelentkezik emberekhez, akiket aztán néhány mondattal életük legkellemetlenebb helyzetébe hoz. Így hívja cicababának a feministákat és etet anyatejből készült sajtot a csúcspolitikussal. A film ugyanakkor a vicces helyzetek ellenére nem lesz kifejezetten vicces, hiszen – és ez a koncepcióból fakad – Borat úgymond jó embereket is megaláz. Persze jó embereknek is lehetnek rossz beidegződéseik, kétségtelenül, de Borat számára minden (jó és rossz) beidegződés egyaránt célpont. A tabudöntögetésben így a melegfaló cowboy ugyanúgy a szívó ágra kerül, mint a politikailag korrekt egykori elnökjelölt, mindez Pasolinit megszégyenítő gusztustalankodás mellett. Az amerikaiak persze vérmérséklettől függően hárítanak, mosolyognak vagy ütnek – a végén úgysem változik semmi az öncélú provokáció hatására. Ez nem is feltétlenül baj, a szólásszabadság fenntartása történhet önmagáért is, sőt kifejezetten üdvös is lehet egy elnyomó nyelvi közegben. Meg hát az is lehet, hogy Borat tényleg csak azért ment Amerikába, hogy kazah szokás szerint jól bezsákolja Pamelát és hogy mi egy jót nevessünk ezen.
