Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Hugh Johnson nemzetközi hírű szakíró borzsebkönyvének 29. kiadása a borkedvelők számára régóta alapvető hivatkozási forrás. A legújabb, 2006-os verziót tavaly decemberben adta ki magyarul az Alexandra Kiadó, amely korábban a 2003-ast is megjelentette.
A könyvecske nagy előnye, hogy a kezdő borbarátot határozottan és röviden igazítja el a világ bordzsungelében. Megtalálható benne a megszerezni érdemes alapfokú tudás – aki pedig még többre kíváncsi, az olvasson tovább és tájékozódjon más művekből, mivel a 340 oldalba egyszerűen nem lehetett mindent belezsúfolni, bár megpróbálták: az oldalak apró betűkkel, teljes szélességükben teleírtak.
Johnsonra érdemes odafigyelni, még ha ezt az állítást egyre többen is vitatják. Szimpatikus a bevezetőben olvasható szerénysége, miszerint „annak meghatározása, hogy mi a jó bor, meglehetősen bonyolult”. Annyi bizonyos, hogy ma már az ipari módszerekkel (világszerte és nagy mennyiségben) készülő borok – amelyeknél a készítők meghatározzák és teljesítik a legfontosabb elvárásokat – gyakran finomabbak, mint a harminc éve készült, esetenként kénes, renyhe, kiegyensúlyozatlan italok. Igaz azonban az is, hogy mára a „jóság” kritériumai is megváltoztak. Annyi biztos, hogy egyre inkább az az elvárás, hogy az igazán jó bor – akár sok apró hibát is felvállalva – legyen titokzatos és kockáztató.
Egy ilyen enciklopedikus jellegű, azaz a teljesség igényével fellépő könyv számára azonban komoly korlátot jelent a terjedelem, emiatt a szerzőnek óhatatlanul szelektálnia kellett. Ezzel viszont a szubjektivitás erősödik fel, azaz Johnson dönt aszerint, hogy mit szeret/nem szeret és mit tart fontosnak megemlíteni.
A fordító, Bozai Ágota jól megbirkózott az adattengerrel, élvezetesre és csaknem teljesen pontosra sikeredett a magyar verzió. Bosszantó viszont, hogy a tartalomjegyzék pontatlan, így például a Magyarországgal foglalkozó fejezet a beígért 214. oldal helyett a valóságban a 231.-en kezdődik. A magyar borokra szánt négy oldalból megtudhatjuk, hogy a Balaton Magyarország beltengere (?), a barokk Eger pincéi bikavérrel vannak tele, a President pezsgő nagyon jó ital, ám például a szekszárdi borvidék legjobb termelői közé csak a Vida, a Vesztergombi és a Heimann pincészet került be, Takler Ferencé nem.
Rátérve a mennyiségi szemléletre: a szomszédos országok közül Ausztriának például hét oldal jutott, a többieknek pedig 2-2. Érdekes módon az országokon kívül a 2006-os zsebkönyvben a bordeaux-i birtokoknak jutott külön fejezet jár (19 oldal), de a sherry, a portói és a madeira is külön szerepel (9 oldal). Ezzel együtt ez a könyvecske kötelező olvasmány minden borbarátnak.
