Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Szinte már mindent megírtak a 2004-es év legsikeresebb – nem mellesleg német – tudományos thrilleréről, Frank Schätzing Raj (Der Schwarm) című művéről, amely nemrégiben jelent meg magyarul is, az Athenaeum Kiadó gondozásában. A siker pedig Magyarországon sem maradt el: az ezeroldalas regény a különféle irodalmi sikerlistákon stabilan a középmezőnyben foglal helyet. Mivel végső soron tudományos írásról van szó, sokatmondó, hogy a kitalált történetbe belekerült különféle szakmák képviselői sem támadják tudománytalanság címén – szemben például a Da Vinci kóddal. A könyv mellett szól az is, hogy 2004-ben komoly német sikert aratott, mivel megkapta a bajor állam nemzetközi kitüntetését, a Corine-díjat a szépirodalmi kategóriában.
Mindezek után az ember félve veszi a kezébe a súlyos kötetet, amelynek már a fedőlapja is hatásos: egy hatalmas szem (vö. figyelnek minket) és a nagy feketeség. A kölni Schätzing, aki képzett búvár, egy évekkel korábban megálmodott álmát váltotta valóra a könyvvel. Kezdjük távolról: a világűr és a szomszédos bolygók kutatásának hatására egyre többet ismerünk meg a világból. Csakhogy ebből adódik a következő kérdés, hogy menynyit is tudunk bolygónk óceánjairól és kőzeteiről, arról, hogy mi van és mi történik a mélyben. Schätzing szerint vészesen – szó szerint vészesen – keveset. Az ökothriller abból indul ki, hogy az emberiséget egy hatalmasabb – a tengerben évmilliárdok óta élő – intelligencia fenyegeti elpusztítással, egyfajta büntetésként a környezetszenynyezésért. Az író pedig hosszasan részletezi az invázió előjeleit, valamint a világ erre adott reakcióit egyaránt. Akad benne csaknem minden: cunami, harci delfinek és bálnák, elpusztuló észak-európai és észak-amerikai városok, hadi csúcstechnika.
Verne Gyulán nevelkedettként meg kell állapítanom, hogy a Raj a szó legjobb értelmében vett science fiction, azaz a sztori tudományos elemei nagymértékben megfelelnek a valóságnak – legalábbis az átlagember átlagtudásának szintjén nézve a dolgot –, és még a fantasztikus összetevők is – amennyire csak lehet – a tudomány szabályainak megfelelően sorjáznak elénk. A méltatásból nem hagyhatjuk ki a fordítót, Losonc Csabát sem, aki határozottan jó munkát végzett: jól érthetőek, gördülékenyek és nem németesek – ohne passzív szerkezet – a mondatok, a tudományos szakkifejezéseket pedig közérthetően megmagyarázza.
Csak hogy rosszat is mondjak a műről, annyit jegyeznék meg, hogy – bár a sztori során több helyen is felmerül, hogy ez meg ez a fordulat milyen hollywoodias – a sztori utolsó negyedében – amikor már látványosan felgyorsulnak az események és a világ végső veszélybe került, már csak néhány tudóson múlik a túlélés, – bizony beindul a film: hollywoodi forgatókönyvszerűen gonoszak a gonoszok (az USA minden idegent elpusztítana), míg a pozitív hősök közül sokan meghalnak, ám a néhány túlélő megmenti a világot (plusz egymás szívét is). Schätzing a Népszabadságnak adott tavaly novemberi interjúja szerint már zajlanak az amerikai film fővárosával a filmjogokkal kapcsolatos tárgyalások.
