Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A Radnóti Színházban Valló Péter rendezésben színre került Csehov Cseresznyéskertje. Az előadás a teátrum Csehov-ciklusának viszonylag rövid időn belül megszületett negyedik darabja a Ványa bácsi (1996), a Sirály (1999) és a Három nővér (2002) után. Az előadás éppúgy egy megújult társulat első produkciója, ahogy a Ványa bácsi is az volt. A bemutató ötlete állítólag a Krétakör Sirája láttán született meg Bálint András igazgatóban. A két darabot azonban nem lehet egy lapon említeni. Sajnos.
Csehov műve százegy éve született és száz éve állították színpadra. Darabjainak – józan emberi számítás szerint – már rég el kellett volna avulniuk. Mégis, lépten-nyomon találkozhatunk ezekkel a magyarországi színházakban. Ráadásul, a nézők vevők is rájuk. Mit tudhat a régi orosz szerző, ami ennyi idő után is hat? Aki a mostani előadás alapján szeretné a titkot megfejteni, az komoly fába vágja a fejszéjét. Önjelölt kutatóként nézzük hát, hol lehet a hiba.
A szöveg: Morcsányi Géza új fordítása kifejező, pontos és mai. Pár perc után egyértelműnek tűnik, hogy az (újra)fordítón nem múlt semmi. Minden szó a helyén, a szöveg korszerű. Néhány példa: „Ha nem találunk ki valamit, akkor a cseresznyéskertet elárverezik!” vagy „A nagynénénk azt ígérte, küld pénzt, de hogy mikor és mennyit, az a jövő zenéje”, esetleg „Ha egy betegségre nagyon sokféle orvosságot ajánlanak, ez azt jelenti, hogy ez a betegség gyógyíthatatlan.” A szöveg tehát jó.
A díszlet: A megszokottan szűk, intim érzetű színházat tágassá varázsolja a különleges díszlet, amelyet El Kazovszkij tervezett. A játéktér egyik széle ugyanis egészen a nézőkig ugrik előre, majd onnan kezdődően a sugarasan nagy fatáblák befelé emelkedve borítják be a színpadot. A térhatás kitart a darab végéig. A táblák színe változik, míg számuk felvonásról felvonásra csökken – fokozatosan, a lelkek kiürülésével párhuzamosan kiüresedik a színpad. A színt és a szokatlanságot a darabba – a díszletoldalról a mennyezetig – majd’ kétszáz fehér léggömb, valamint a kétdimenziós bútorok viszik. A színpad felett a nagyra nőtt – időről időre más más színnel megvilágított – cseresznyék (lufik) egyike-másika „elhasználódik” (kipukkan), akár a szereplők. A díszlet tehát újszerű és nagyon jó.
A kapocs: A sokféle szereplő között Valló egyértelműen az érdeklődés hiányát találta olyan közös tulajdonságnak, amely összehozza, egyszersmind taszítja is egymástól őket. A két testvér, Ranyevszkaja (Kováts Adél) és Gajev (Bálint András) szinte csak párhuzamosan él egymás mellett. Ranyevszkaja elfuserált életű nő, anyának nem sikeres, eltapsolja a család vagyonát. Az üres fecsegő Gajev szerepében Bálint András brillírozhat. Jó úton vannak a magány felé a többiek is. A két lánytestvér, Ánya (Kovalik Ágnes) és Varja (Wéber Kata) is inkább önállóan keresi helyét a világban, semmint egymásba kapaszkodva. Már az elejétől látványosan elveszett Sarlotta Ivanovna (Martin Márta), a bűvésznő. Trofimov (Mészáros Tamás) végig öncélúan, kissé hiteltelenül monologizál, arra mégis jó, hogy magával vigye Ányát. Szintén örök magányra ítéltetett Lopahin (Schneider Zoltán), a felemelkedett parasztfiú és sikerember, aki megveszi és felszámolja a cseresznyéskertet – ám eközben arra képtelen, hogy akár egy pillanatra is szerelmet hazudjon Varjának, hiszen ő az anyát, Ranyevszkaját szereti. Schneider alakítása nagyon jó. Rajta kívül Szombathy Gyula és Csányi Sándor emlékezetes. A többiek alakítása korrekt, de semmi több. Az alakok zöme mintha az eredeti paródiája lenne, ám az a végig kérdéses, szándékoltan-e.
A négy felvonás: A csehovi művet sokak meglepetésére valóban négy részben játssza a Radnóti. Kissé furcsának tűnik, hogy a 30– 35 perces felvonásokkal – szokás szerint – így is tíz körül vége az előadásnak.
Akkor tehát mi lehet az akadálya, hogy emlékezetes legyen az este? Szemmel láthatóan a januári bemutató óta még nem csiszolódott össze az előadás, sem a sok fiatal színész a régiekkel. Vagy a színpad lett túl nagynak hatóan üres. Vagy a fiatal szereplőknek még idegen Csehov. Csak bízni lehet benne, hogy lesz ez még jobb is.
