Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az időzítés tökéletes: a sakkvilágbajnoki döntő kezdete előtt néhány héttel, szeptember 20-án jelentette meg az Alexandra Kiadó Dlusztus Imre és Novák Miklós A sakkzseni című könyvét, amely nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy mindent leír, bemutat, kielemez és elmesél Lékó Péter sakkozóról.
A feladat nagy, az eredmény felemás. A könyv nagyon könnyen olvasható. Az írás stílusa egyértelműen újságírói, méghozzá annak egyik karakteres ága, az úgynevezett „Népsport-zsurnalizmus”. Ennek magyarázata lehet, hogy a két szerző közül Novák sportújságíró, korábban a Nemzeti Sportnál dolgozott, jelenleg pedig a Népszava sportrovatának munkatársa; míg Dlusztus több szegedi lap újságírója és főszerkesztője, valamint a Hír Tv alapító-főszerkesztője volt.
A könyv tulajdonképpen egyetlen, hosszúra nyúlt újságcikk. Életrajzi mű már csak azért sem lehet, mert egy biográfiában például meglehetősen szokatlan a túlzó jelzők és az áhitat gyakori, kitartó használata. Már a kötet első mondatából megtudhatjuk, hogy „Lékó Péter egy egész ország helyett sakkozik”. A következő oldalakból kiderül, hogy Magyarországon a szellem híressé vált nagyjai nehezen tudtak érvényesülni, Lékó talán kivétel lesz, valamint az, hogy igencsak kevés magyar rud sakkozni. Hogy Lékó miért sakkozik egy egész ország helyett, arra nem kapunk magyarázatot.
Ez a fajta pátosz látványosan végigvonul a könyvön. Ha ettől eltekintünk, egy jól – sajtóhibáktól mentesre – szerkesztett írást olvashatunk, amely tulajdonképpen két könyv: egy leíró jellegű Lékó-életrajz(töredék) és egy sakkévkönyv. Az első hatvan oldal ugyanis megpróbálja számba venni a 25. évében járó magyar nagymester eddigi életútjának különféle állomásait, többek közt a játék elsajátítását, tanulási szokásait és felesége megismerését. Ezt 140 oldalon egyfajta sakkannales követi, amelyben 1993-tól kezdődően minden egyes évet részletesen sorra vesznek: az egyes sakkversenyeket hosszú leírások és Lékó fontosabb partijainak elemzése és eredményeinek statisztikája színesíti.
A sakk iránt csupán mérsékelten érdeklődő olvasó a könyv első feléből sokat megtudhat a Szabadkán született, kétéves kora óta Szegeden élő Lékóról. Így kiderül, hogy nagyon kell figyelnie arra, milyen szöveget, ábrát vagy képet pásztáz be a tekintete, mivel „fotóagya” van, azaz páratlan gyorsasággal memorizál bármilyen szöveget, adatsort. Ennek viszont az a következménye, hogy évek óta nem olvas rendszeresen újságokat, kivéve a sakkszaklapokat és csak lefekvés előtt, a napi sakkozásból az álomba vezető úton visz magával könyveket. Kiderül, hogy az általános iskolát a negyedik osztálytól magántanulóként végezte. Idejét úgy osztotta be, hogy ötvenhétnyi sakkozás mellett két hetet fordított az éves tananyag elsajátítására. A játszmáit kísérő fontos részletekre is úgy emlékszik, mintha tegnap történtek volna: minden torna helyszínét és időpontját jegyzetek nélkül tudja. Eközben nincs például jogosítványa, mert a sakktól rabolna el időt, ha órákat venne.
