Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az előző évtizedekben a tervgazdaság alapvető jellemzője volt a vállalatok centralizált szervezeti rendszere és a puha költségvetési korlátot fenntartó állami újraelosztás. Magyarországon a gazdasági átalakulástól – többek közt – azt lehetett várni, hogy a magántulajdonnal együtt a verseny is erősödik: felbomlanak a korábban mesterségesen létrehozott nagyvállalatok, csökken a gazdaságon belüli, versenytorzító redisztribúció. Mi valósult meg ebből a várakozásból?
Ezt vizsgálja Voszka Éva, a Pénzügykutató Rt. főmunkatársa a Versenyteremtés – alkuval című könyvében. Ez a könyv régi kedvenc kutatási témáim összegzése és kiterjesztése – indítja művét a szerző. A vállalati szervezeti rendszerről és a privatizációról ez már Voszka hatodik könyve.
A jól megírt, olvasmányos könyv három fő részből áll. Az első a fogalmak mellett összefoglalja az elméleti vitákat és a gazdasági átalakulással kapcsolatos, a szakirodalomban felmerült dilemmákat. A második rész a magánosítás és a demonopolizáció kapcsolatát vizsgálja, külön figyelemmel az állami szervezetek – így a versenyhivatal – szerepére. A harmadik – a leghosszabb – fejezet pedig sorra veszi a magyarországi redisztribúció máig megmaradt vagy újonnan kialakult formáit, valamint különböző szakaszait. A zárófejezet megkísérli összefoglalni a tanulságokat.
A szerző kutatása szerint a kilencvenes években a különböző kormányprogramok nem adtak megfelelő vezérfonalat egyetlen kormány privatizációs gyakorlatához sem: a gyakorlatban a kialakuló újraelosztás tényleges mértékét és módját a politikai és gazdasági érdekcsoportok küzdelme szabta meg. Egyetlen kabinet sem dolgozott ki támogatáspolitikai koncepciót.
Voszka arra a kérdésre, hogy összekapcsolódott-e az átalakulás másfél évtizede alatt a verseny strukturális alapjainak erősítése és a vállalatok költségvetési korlátjának keményedése, egyértelműen nemmel válaszol. Miközben ugyanis a cégek többsége számára erősödött a piaci verseny és keményedett a költségvetési korlát, illúziónak bizonyult az a feltételezés, hogy az állami tulajdon lebontása együtt jár a demonopolizációval, és eközben folyamatosan csökken az újraelosztás.
A kérdés különös élességgel merül fel az uniós csatlakozást követően. Voszka szerint ugyanis egyetlen kormány sem engedheti meg magának – a versenyképesség javítását és a belpolitikai csatározásokat szem előtt tartva –, hogy a hazai vállalatok érdekképviselőjeként hosszabb távon ne küzdjön az EU-források maximumának megszerzéséért. „Ebből a szempontból az uniós belépés voltaképp nem más, mint piacteremtés és forrásszerzés az újraelosztáshoz, amely növelheti a magyar állam költekezését is. Így várhatóan a tagság sem csökkenti a redisztribúció hatókörét, csak az eszközök módosulnak. Ismét változnak az elosztás és az alku szintjei, a koreográfiák és talán a haszonélvezők is. Új szakasz kezdődik.”
Akadémiai Kiadó (2003), 274 oldal, 4250 forint
