Németországban a 2002-es választások előtt viharos körülmények között jelent meg Martin Walser Egy kritikus halála című könyve, amelyet magyarul nemrégiben adott ki az Európa Kiadó. A mű egy német társadalmi szatíra, amelyet magyarra átültetni legalább akkora feladat volt, mint a szocializmus idején egy Hofi-kabarét egy NSZK-s nagybácsinak elmesélni. A ma 77 éves Walser olyan személyeket, művészi és társadalmi köröket, társadalmi intézményeket csúfol ki a regényben, akiket csak többéves németországi tartózkodás után, sok-sok Der Spiegel-, Die Zeit-, vagy Frankfurter Allgemeine Zeitung-cikk elolvasása után ismerhetünk meg és fel.
A könyv alaptémája is speciálisan német: egy feldühödött szerző feltételezhetően meggyilkolja az egyik neves kritikust, akiben a német olvasók az irodalommal foglalkozó tévészemélyiségre, Marcel Reich-Ranickire ismertek rá, aki sokáig vezette a ZDF televízióban irodalomkritikai műsorát, szinte tévedhetetlennek tartott ítéleteket alkotva. Walser legkíméletlenebbül a mindentudásban kérkedő kritikus üresfejűségét csúfolja ki könyvében, bemutatva annak végtelen hiúságát és modorosságát. Az írásban az Ehrl-König nevet kapja a kritikus, amelynek tükörfordítása becsületkirály; ám irodalmi szövegekben kétértelmű szó: rémkirályt vagy tündérkirályt is jelent. Emellett a fordító feladatát az is nehezítette, hogy a könyvben használt függő beszédnek áttételes értelme van, ami a magyarban inkább a bikkfanyelv, semmint a töprengő, tépelődő személyiség nyelve. Ugyanis a két főszereplő a „gyilkos író” és a galád kritikus, ám a narrátor a szomszédban lakó, misztikával foglalkozó, visszavonult másik író, aki szívesen segít a felderítésben a rendőrségnek – ám személyében tulajdonképpen csak az eredeti író alteregójára ismerünk rá. Ugyanígy nyelvileg karikírozza Walser a gyilkossági nyomozók bizalmaskodó stílusát, vagy a „társaságbelieket” pletykáik színvonalával, véleményeik hamisságával, rosszmájúságukkal.
Sajnos, a regény nemcsak ezért lett szenzáció. A botrány ott kezdődött, hogy Frank Schirrmacher, a FAZ folyóirat irodalmi rovatvezetője visszautasította az előzetes közlést – nyilvános levélben – a könyv nyílt és burkolt antiszemita kliséi miatt. Ugyanis a főszereplő kritikus – ahogy a kipellengérezett Reich-Ranicki – zsidó, és Walser erre többször utalásokat tesz; ugyanúgy, ahogy a „gyilkos” szerzőnek is vannak hitleri kiszólásai. Később a nemzetközi írótársadalom jeles személyiségei vitáztak a FAZ hasábjain, hogy az irodalom tárgya lehet-e az antiszemitizmus, míg az ellentábor és Walser azt bizonygatta, hogy a kritikus megtámadhatatlanságát és a német társadalom képmutatását támadták szimbolikusan, nem pedig gyűlöletre hergeltek. A végső konklúziónak jó tükörképe volt, amikor a megtámadott Reich-Ranicki egy sokadik kitüntetése alkalmából csak úgy említette a regényt, mint „hátborzongató gyilkolási fantáziálás”, míg Walser Spiegelnek adott interjújának címe – a regényre utalva – az volt: „Az író az áldozat”.
Economx