Friss, 3–4 Beaufort-fokozatú szél kerekedett az idén hetedik alkalommal megrendezett Bankár Kupa fél tizenkettes rajtjára múlt szombaton. Olyannyira friss volt a szél, hogy egyes hajókon csökkentették a vitorla felületét a biztonságos – és eredményes – haladás érdekében. A huszonhét legkülönbözőbb kategóriájú és sebességű hajó egyszerre vágott neki a Balatonkenes–Balatonalmádi távnak és hamar kiderült, hogy ezen a versenyen lehetetlen lesz legyőzni a Balaton új üdvöskéjét, a tavon első szezonját futó, Olaszországból vásárolt Lisát. A hajó – amelyen a Vivendi csapata vitorlázott – a táv első harmadában ellépett a mezőnytől és végig vezetve magabiztos győzelmet aratott. A rendezők a részt vevő hajók eltérő sebességét a Kenese előtt kitűzött kis pályán hendikep körök teljesítésével próbálták kiegyenlíteni, úgy, hogy a gyorsabb hajókat több pluszkörre kötelezték, de a Lisa magabiztosan vette ezt az akadályt is.
A győztes egységet két balatoni 70-es cirkáló követte – a Bankár Kupát eredetileg nekik találták ki – a Citibank, illetve a KFKI–Concorde Értékpapír legénységével. Az első hatba még két Asso 99-es – a CIB Bank és az Erste Bank zászlója alatt –, majd a legendás, hétszeres Kékszalag-győztes Tramontana fért be, fedélzetén a HVG csapatával.
Az abszolút értékelés mellett sebességtől függően hét kategóriába osztották a rendezők a mezőnyt – az ugyanis nyilvánvaló volt, hogy a pluszkörök teljesítése nem egyenlíti ki a jelentős gyorsasági különbségeket. Az egyes kategóriákban éles küzdelmek bontakoztak ki a győzelem megszerzéséért, rendkívül szoros befutókat láthattak a Balaton legszebb gőzhajója, a Kelén fedélzetén a versenyt „testközelből” figyelemmel kísérő nézők.
A Bankár Kupát követő napon rendezték meg a Biztosítási, illetve a Pharma Kupát, az időjárás e két versenyen is kegyeibe fogadta a résztvevőket, sőt az előző napinál még frissebb szélben vitorláztak a versenyzők. A biztosítók versenyében a Marsh Kft. lett az első, őket követte a Generali Providencia, majd az Erix csapata. A gyógyszerészek, orvosok és kutatók számára először kiírt Pharma Kupát a Janssen-Eprex legénysége szerezte meg az Aventis második csapata és a Janssen-Orungal előtt.
