Az új-zélandi Auckland előtti Hauraki-öbölben a Russell Coutts és Ernesto Bertarelli vezette svájci Alinghi megsemmisítő - öt-nullás - vereséget mért az Amerika Kupa védőjére, a Team New Zealandre (TNZ). Az öt futam közül igazából csak egy volt szoros, a második, amelyet a svájciak mindössze egy hajóhosszal - 7 másodperccel - nyertek meg. A többi közül az első futamot félig elsüllyedés, a harmadikat pedig árboctörés miatt adta fel a TNZ (védő hajó 1920 óta nem adott fel futamot az Amerika Kupán). A fennmaradó két futamot meggyőző különbséggel nyerte az Alinghi. A kétszeres győztes védő hajó egyébként mindkét győzelmét ugyancsak 5-0 arányban érte el - igaz, akkor még Coutts állt az új-zélandi vitorlás kormányánál. Az idén győztes hajó eddig veretlen kormányosa sorozatban 14 Amerika Kupa-futamot nyert meg - ez zsinórban a legtöbb győzelem. Az összes megnyert futam tekintetében is csúcstartó lett Coutts, utolérte az amerikai Charles Barrt és Harold Vanderbiltet - Couttsnak azonban még bőven van lehetősége gyarapítani a győzelmei számát. Az utolsó futam megnyerését követően ugyanis az Alinghi-csapat tagjai siettek kijelenteni, hogy együtt maradnak, és az ünneplést követően megkezdik a felkészülést a vélhetően 2007 nyarán sorra kerülő kupavédésre. A versenyt háromévente futják, ám a svájci agytröszt - Coutts, valamint a szindikátus vezetője és finanszírozója, a gyógyszeriparban érdekelt svájci Ernesto Bertarelli és a taktikus Brad Butterworth - azt várja, hogy 2006 helyett egy évvel későbbre fogják tolni a versenyt, mivel akkor rendezik Németországban a focivébét, amely elvonná a figyelmet az Amerika Kupáról. Az is egyedülálló, hogy olyan csapat szerezte meg az Amerika Kupát, amelyik korábban sohasem próbálkozott - Bertarellinek első nekifutásra sikerült elhódítani a trófeát.
Az Alinghi végső győzelmét követően másfél órával faxon befutott az első - így hivatalosnak tekinthető - kihívás a Louis Vuitton Kupa döntőjében alulmaradt Oracle-BMW részéről. A szabályok szerint e két szindikátus határozza meg a következő évek eseményeit, valamint a harminckettedik alkalommal - de első ízben Európában - lebonyolítandó verseny részleteit. A védő klub, a Société Nautique de Geneve (Alinghi) és a hivatalos kihívó The Golden Gate YC (Oracle-BMW) San Franciscóban nyilvánosságra hozta a következő Amerika Kupára vonatkozó protokollt. Russell Coutts így kommentálta az alapelveket: „Az a célunk, hogy egy minden versenyző számára versenyképes regattát teremtsünk, felszabadítsuk a versenyben rejlő kereskedelmi lehetőségeket és a világ első számú vitorláseseményévé tegyük az Amerika Kupát.” Mindennek érdekében számos feltételt megváltoztatnak, így például a hajókon használatos vitorlákat is: 2007-ben úgynevezett AO vitorlákat használnak, s így lehet versenyt rendezni 7 csomó alatti vagy 25 csomó feletti szélben is - idén sok időt kellett elvesztegetni a gyenge vagy a túl erős szél miatt. Nem lesz lehetőség a „hula” (hajótestre szerelt kiegészítő szerkezet) alkalmazására - ez a Team New Zealand újítása volt, és látványos kudarcot eredményezett: a hajó nem lett gyorsabb, nagy szélben viszont ömlött be a víz és ez az első futam feladására kényszerítette az új-zélandiakat.
Olyan helyen rendezik a versenyt, ahol megbízható (kiszámítható) szél van, így a futamok beleférnek a 90 perces tv-slotba. Emellett a helyszín kiválasztásánál fontos szempont lesz, hogy lehetőleg a partról is figyelemmel kísérhető legyen a küzdelem. Az sem kizárt, hogy az egyik bóját a part közelében telepítik. Ebből a szempontból Lisszabon és Palma de Mallorca esélyes pályázók. A helyszínt még ez évben meghatározzák, sok aspiráns jelentkezik, akiket vonz az idegenforgalom várható fellendülése. Ezzel ugyanis négy-négy és fél hónapig a nemzetközi sporthírek elején szerepel a rendező ország, illetve régió, és jelentős bevételek folynak be az ott tartózkodó csapatoktól, valamint az érdeklődőktől is. Bertarelli - lévén olasz születésű - elsősorban a Ligur-tenger kikötőit részesítit előnyben, a döntést azonban természetesen nemcsak ez befolyásolja. Jól jellemzi a tét nagyságát, hogy a 3,9 millió lakosú Új-Zélandnak 700 millió dollár bevételt, illetve befektetést hozott az Amerika Kupa, és az aucklandi kikötő új életre kelését is annak köszönhette, hogy 2000-ben megrendezhette a versenyt.
További újdonság, hogy bevezetik a flottaversenyeket a köztes időszakban, amelyek során kialakul a kihívás jogáért futott Louis Vuitton Kupa mezőnye. Törlik a protokollból a „helyi lakos” követelményét, így az Alinghi csapatában szereplő külföldiek számára nem kell drága, de üres lakásokat fenntartani Genfben (a svájci csapatban 15 nemzet vitorlázói szerepeltek).
A nevezési díjat az eddigi 325 ezer amerikai dollárról 450 ezer euróra emelik, de bíznak abban, hogy ez nem ijeszti el a jelentkező szindikátusokat, és reményeik szerint legalább 20 csapat vesz majd részt a regattaversenyeken. A Nemzetközi Amerika Kupa Szövetség az osztály részére évente bajnokságot rendez, az első próbafutam a San Franciscó-i öbölben lesz idén nyáron.
