Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az Egyesült Államok pénzügyminisztériumának egyik vezető tisztségviselője nemrégiben felszólította a mexikói kormányt, hogy fordítson nagyobb figyelmet az erőszakos bűncselekmények visszaszorítására, mert azok magas száma elriaszthatja a külföldi befektetőket. Talán csak kapáslövés volt ez a megjegyzés, de megmutatja, mennyire a külkereskedelmet és a külföldi befektetéseket tekintik a fejlődő országok értékelése mércéjének. A fejlesztési stratégiák egyre inkább a világgazdaságba való integrálódás eszméjének túszaivá válnak.
Márpedig ez az egyenlet túlságosan leegyszerűsítő. A kereskedelem nyitottságát úgy állítja be, mintha az a gazdasági növekedés leghatékonyabb előmozdítója volna, holott a világgazdaságba való integrálódásnak kemény intézményi feltételei vannak, amelyeket nem kis költséggel lehet csak megteremteni. Például a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) által megkövetelt reformok végrehajtása egy tipikus fejlődő országnak mintegy 150 millió dollárba kerülne, ami megfelel számos szegény állam egész éves fejlesztési költségvetésének.
Bár az országoknak hasznukra válik releváns intézményeik megszilárdítása, a valóságban Michael Finger számításai szerint „a WTO által kirótt kötelezettségek azt mutatják, hogy a szervezet kevéssé van tisztában a fejlődő országok problémáival". Az integrációnak vannak már árnyaltabb intézményi feltételei is. A nyitottsággal jár, hogy az országok jobban ki vannak téve a külső kockázatoknak, így nagyobb követelményekkel kell szembenéznie társadalombiztosításuknak. A valóságban a nyitás nem egyszerűen a sorompók felnyitását jelenti - úgy kell biztosítani a nemzetközi játékszabályokhoz való alkalmazkodást, hogy közben fedezd a hazai gazdaság éppen csak felismert gyenge pontjait.
A világgazdaságba való beilleszkedést szolgáló reformok egyike sem rossz, sőt sok közülük mindentől függetlenül igen kívánatos. De a nyitottság mellett nem szerencsés azzal érvelni, hogy az intézményi reformok „leszivárognak". A reformok ugyanis vagy leszivárognak, vagy nem, de még ha megteszik is, ritkán jelentik a kívánt cél elérésének leghatékonyabb módját, legyen szó jogi reformokról, az emberi jogok tiszteletben tartásáról vagy a korrupció visszaszorításáról.
Ha a fejlődés szempontjából elsőrendű fontosságúnak minősített kereskedelmi és pénzügyi nyitás feltételeinek megteremtésébe fektetnek be, ez más prioritásokat szorít háttérbe, mert elviszi az emberi erőforrásokat, államigazgatási kapacitásokat és a politikai tőkét. Nézzünk néhány példát!
Oktatás - Mit minősítsen a kormány oktatási költségvetése prioritásának? Több banki szakértőt és könyvelőt képezzen még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy kevesebb középiskolai tanár lesz?
Korrupció - Mi álljon a kormány korrupcióellenes stratégiájának középpontjában? A „nagy ügyek”, amelyek miatt a külföldi befektetők panaszkodnak, vagy a kicsik, amelyek megkeserítik az átlagember mindennapi életét?
Jogi reform - Vajon a kormánynak arra kell-e összpontosítania energiáit, hogy törvényeket és sztenderdeket importáljon, vagy arra, hogy tökéletesítse a meglévő hazai jogi intézményeket?
Közegészségügy - Folytasson-e a kormány kemény szabadalmi politikát az alapvető gyógyszerek importjával párhuzamosan, még akkor is, ha ezzel megsérti a WTO szabályait?
Ipari stratégia - Mi a helyesebb, ha egy kormány egyszerűen megnyitja a gazdaságát és szabad folyást enged a történéseknek, vagy ha követi Kelet-Ázsia kilencvenes évek előtti gyakorlatát, s iparpolitikájában olyan elemeket alkalmaz, mint az exporttámogatások, célzott hitelek és szelektív védelemnyújtás?
Szociális védelem és háló - Mennyit költhet egy kormány ilyen programokra, tekintettel a piaci „fegyelem" által rákényszerített költségvetési kötöttségekre?
E kérdések mindegyikében a globális integrációt célzó stratégia kizárja a többi, valószínűleg fejlődésbarátibb lehetőséget. Ez persze nem volna baj, ha a nyitottság volna a fejlődés kulcsa. Sajnos azonban nem igazán bizonyítható az összefüggés egy országnak a kereskedelem útjába állított akadályai és növekedési üteme között. Ebből nem következik, hogy a protekcionizmus előnyösebb a kereskedelem liberalizálásánál, mert nincs bizonyíték arra, hogy a protekcionizmus segíti a gazdaság növekedését. De nem érdemes túlságosan áradozni a nyitottság gazdasági hasznáról.
Amikor hasznos politikai célok versenyeznek szűkös adminisztratív forrásokért és politikai tőkéért, a kereskedelem liberalizálása gyakran nem érdemli meg azt az elsőbbséget, amit a fejlesztési stratégiák általában biztosítanak neki. Ez igen fontos lecke a reformok korai szakaszában lévő, például afrikai országok számára. Véleményem szerint nyitottsággal nem lehet helyettesíteni egy fejlesztési stratégiát. A politikusoknak a globalizációt fejlesztési szükségleteik függvényében kell értékelniük, s nem fordítva. Minden közgazdászt, aki kételkedni látszik a kereskedelmi nyitottság áldásaiban, kiátkozás fenyeget, ezért szeretném leszögezni: nem a szabályos szabadkereskedelem elméletét kérdőjelezem meg, csupán a nyitottsággal kapcsolatos túlzó és megalapozatlan állításokat. Ezek ugyanis a valós eredményeket veszélyeztetik azzal, hogy olyan várakozásokat keltenek széles társadalmi körökben, amelyek nagy valószínűséggel nem fognak beteljesedni.
A valódi világban a gazdasági nyitás nem egyszerűen a vámtarifák módosítását és a külföldi befektetések akadályainak felszámolását jelenti. Ahhoz nagy adag intézményi reform szükségeltetik, ami pénzügyi, hivatali és politikai forrásokat fogyaszt. Míg számos intézményi reform fejlesztésbarát, ezek közvetlen célja nem lehet a kulcsfontosságú fejlesztési célok - a gazdasági növekedés, a vállalatirányítás, az ipari és technológiai képességek javítása, a nyomor enyhítése - elérése, sőt időnként még el is terelik ezekről a figyelmet. A kereskedelem és a tőke áramlásának maximalizálását szolgáló intézményi reformok széles körben jótékony hatásúak lehetnek, de nem feltétlenül a fejlődés elősegítésének leghatékonyabb útját jelentik. A nemzetközi kereskedelem és tőkeáramlás stratégiai felhasználása a fejlesztési stratégia része kell legyen, nem annak pótléka.
Copyright: Project Syndicate
