Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A címszereplő ez alkalommal nem egy poncsót és sombrerót viselő, keményfából faragott hős, de még csak nem is valami ármánykodó intrikus. „A mexikói” egy pisztoly, amelynek megszerzése körül a cselekmény bonyolódik és ez alkalommal ezt az igét tessék komolyan venni. A történet ugyanis több szálon pereg, amelyek között az összefüggés nagyon is direkt, mégis egymástól távol eső. Egy fiatalember (Brad Pitt) megbízásból - amelyet élete megmentése érdekében teljesítenie kell - próbálja birtokába venni a fentebb említett szerszámot, aminek természetesen sok akadálya van. Ugyanez idő alatt valakik elrabolják és fogva tartják szerelmét, hogy ezzel is sakkban tartsák ifjú hősünket, aki persze egyáltalán nem hős, csak egy riadt srác, akit életösztöne hajt bele mindenféle kalandokba.
A kritikus általában valamiféle írott „segédanyagot” szokott kapni a forgalmazóktól, amely a film elkészítésének körülményeiről, a szereplőkről, meg miegyebekről tartalmaz mindenféle tudnivalót. Ebben a tájékoztatóban megütötte a szememet két mondat. Így szól: „A dolgok többnyire nem olyanok, mint amilyennek tűnnek. Ezzel a megállapítással lehetne összefoglalni J. H. Wyman forgatókönyvét.” A bölcselgő summázat persze jókora közhely. Csakhogy a közhelyeknek az a csapdájuk, hogy többnyire valami igazságot rejtenek magukban. Ez ebben az esetben, a nagy múltú pisztoly történeténél is érvényes.
Ha megpróbálnánk elmesélni, mi minden zajlik a vásznon (amire persze kísérletet sem teszek, többek között azért, nehogy megfosszam a nézőket a cselekmény izgalmaitól), azt hihetné az olvasó, hogy egy szokásos, véres, lövöldözős akciófilmet kínálok. És kétségtelen, vannak is A mexikóiban ilyen durrogós pillanatok, aljas intrikák, itt-ott hullák, de végül is kiderül, hogy az egész inkább egy groteszk mese, ahol a rosszak megkapják büntetésüket, meg a jók is. Például úgy, hogy a fentebb említett szerelmespár, amely a történet kezdetén éppen szakítani készül, a végén ismét összekerül és a hölgy, akit egyébként Julia Roberts alakít, a tőle - immár azt mondhatjuk - megszokott kedvességgel és bizarrsággal, ott folytathatja nehezen elviselhető zsörtölődéseit, ahol elkezdte. A sok sablon között, amelyek egymást követik, akad néhány eredeti, groteszkül emberi ötlet is. Ilyen, amikor a túszként fogva tartott lány egy pszichológust megszégyenítő módon segít megszabadulni őrzőjének, a rettegett bérgyilkosnak a gátlásaitól, s az végre kiengedheti magából valós érzelmeit a hasonneműek iránt. James Gandolfininek hívják a színészt, aki remekül, jó ízléssel oldja meg ezt a feladatot. A film rendezője, Gore Verbinski a reklámfilmek világából érkezett, de becsületére legyen mondva, többnyire elfelejti az ott szokásos eszközöket, elegáns ritmusban pergeti a cselekményt, jól használja az ezerszer látott helyszínek: Mexikó és Las Vegas adottságait és igyekszik karikírozni a pisztoly történetét felidéző visszaemlékezéseket (flash-back), bár ez nem mindig sikerül.
Nem állíthatnám, hogy A mexikói olyan film, amit feltétlenül meg kell nézni, de aki emellett dönt, kellemesen fogja eltölteni az idejét.
Bán Róbert
