Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az amerikai kongresszus sosem kedvelte igazán a Valutaalapot. A demokraták megkérdőjelezik programjainak kemény feltételeit, a republikánusok bírálják mentőakcióit, miközben egyiküknek sincs semmilyen konstruktív javaslata a szervezettel kapcsolatban. Nem csupán az amerikai jobboldal támadja azonban az IMF-et, néhány figyelmeztető lövést saját szakmai közösségén belülről adtak le rá, az utca túloldalán lévő Világbankból. A legemlékezetesebb ezek közül a Stiglitz-ügy volt, amikor a Világbank vezető közgazdásza műhibák elkövetésével vádolta az IMF-et, nagy tapsot aratva ezzel világszerte a rossz közgazdászok és a bukott politikacsinálók körében.
A sorozat most folytatódott. Először jött Michael Mussa, az IMF chicagói egyetemen végzett, józan ítélőképességéért becsült vezető közgazdászának lemondása. Mussa megjósolta a legtöbb bekövetkező válságot, de ez nem növelte népszerűségét a szervezet igazgatótanácsában. Emellett figyelemre méltóan színesen tálalta nézeteit és egyes valutaalaposok ezt nehezen tudták elviselni az IMF merev légkörében.
Ezt követte az utolsó csapás - lemondott Stanley Fischer, a vezérigazgató első helyettese, aki a folyamatosság és a józan ész mellett a stáb moráljáért is felelt. Ez a két lemondás csak az utolsó abban a hosszú sorban, amelyben az utóbbi évek során a legtehetségesebb emberek az IMF-től a Wall Streetre távoztak.
Vagyis az IMF útkereszteződéshez érkezett: gyenge a vezetése, a legfelső szinten gyengék a közgazdasági ismeretei és gyenge az a támogatás is, amelyet a tagországoktól kap. Az IMF világszerte ismertté vált, de kellemetlen felhangokkal. Kérdezzék meg bármelyik gimnazistát róla és a válasz, bármilyen homályos is, egyöntetűen negatív lesz. Kérdezzenek meg egy baloldali aktivistát, és megtudhatják, hogy az IMF a kapzsi multinacionális vállalatokkal versengve a legvisszataszítóbb jelenségek közé tartozik.
Ez a negatív megítélés részben elkerülhetetlen. Amikor egy ország az IMF-hez fordul, már útban van a gazdasági intenzív osztály felé s általában elkerülhetetlen radikális műtét előtt áll. A felgyógyulás ténye pedig kevésbé tűnik fontosnak utólag, mint az, hogy mennyi időt kellett a kórházban eltölteni. Élesebben szokták kritizálni az IMF politikáját, mint azt a szörnyű politikát, ami az ország gazdasági összeomlását okozta. Jó példa erre a mai Törökország vagy Oroszország és Ázsia 1997-1998-ban.
Mit tehet az IMF? Önmaga keveset, hiszen tagországai kormányozzák, vagyis az Egyesült Államok, európai országok (amelyek képtelenek közös hangot találni) és Japán (amely teljesen elveszítette a hangját).
Most a legfontosabb kérdés Fischer utódjának megtalálása. A megfelelő személynek nem kell feltétlenül amerikainak lennie, mert ez feleslegesen korlátozná a jelöltlistát és azzal a kockázattal járna, hogy a kinevezésnél fontosabb lenne az ideológia, mint a hozzáértés. A nemzetközi vezetői posztok nemzeti szempontok szerinti szétosztása rettenetes gyakorlat és Fischer utódjának kiválasztása nagyszerű lehetőséget kínál arra, hogy végre felhagyjanak vele. A győztes jelöltnek mindenekelőtt hatékony hivatalvezetőnek és olyan vezető közgazdásznak kell lennie, aki gyakorlott a politikacsinálásban is.
Ugyanakkor az IMF-nek újra fel kell találnia önmagát, hogy sokkal jobban koncentrálja erőit: lehet, hogy imázsát nem lesz képes megváltoztatni, de sokkal hatékonyabbá válhat. Ennek két módja van. Először is ellen kell álljon a kísértésnek, hogy kiterjessze hatókörét. Jelenleg az IMF szélesíti tevékenységkörét, abba már beleesik a szegénység kérdése, a korrupció, a környezetvédelem, a vállalatirányítás. Ezek mind fontosak és közvetve valamennyit befolyásolja az IMF politikája, de egyik sem változtat azon az alapvető igazságon, hogy egy csődbe ment országnak össze kell húznia a nadrágszíjat. Az IMF jobban teszi, ha távol tartja magát a részletektől és nem próbálja kicsiny politikai tőkéjét olyan széles partneri kör kezelésére és olyan sok téma feldolgozására használni, ami eleve kudarcra van ítélve.
A szervezetnek hatékonysága növelése érdekében az előbbieken túl növelnie kell átláthatóságát. Az IMF személyzetének nyilvánosan, mindenki számára hozzáférhetően kell jelentést tennie az országok költségvetésének helyzetéről és valutapolitikájáról, mert mindig ezek okozzák az összeomlást. Az IMF - Törökország a legújabb példa - többször is túl sokáig hallgatott. Az igazgatótanácsnak meg kell tanulnia, hogy ha az IMF stábjának befogja a száját, azzal csak hozzájárul a válsághoz, késlelteti a felelősségre vonást.
Az IMF fontos része a nemzetközi pénzügyi világ épületének, de sürgős javításra szorul. Erős és köztiszteletnek örvendő vezetésre, küldetésének új meghatározására és arra van szüksége, hogy átálljon a sürgősségi műtétekről a megelőző gyógykezelésre. Az IMF most válaszúthoz érkezett, ezért nem gyors javításra, hanem komoly reformokra van szüksége.
(A szerző a Massachusetts Institute of Technology professzora,
a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap
volt gazdasági főtanácsadója)
Copyright: Project Syndicate
