Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az igazság az, hogy Amerikának valójában nincs valutaárfolyam-politikája. Amikor Alan Greenspan eltöpreng, mi legyen következő lépése az Egyesült Államok kamatai ügyében, nem sok figyelmet szentel annak, hogyan alakul a dollár árfolyama az euróval, a jennel vagy más valutákkal szemben. Az amerikai monetáris politikai döntések a hazai gazdaság és infláció függvényében alakulnak. Amikor a gazdaság növekedése lassul, megjelennek a fölös kapacitások és lassulni kezd az infláció, akkor csökkentik a kamatokat, ha a gazdaság erős, a termelői kapacitások csaknem teljesen kihasználtak és nő az inflációs nyomás, felemelik azokat. A Fed csak rendkívüli esetekben avatkozik be közvetlenül a valutapiaci folyamatokba.
Az Egyesült Államok csak abban az értelemben folytat valóban „erős dollár" politikát, hogy a Federal Reserve monetáris politikájának célja az infláció alacsonyan tartása, vagyis annak biztosítása, hogy a dollár erős maradjon az amerikai áruk és szolgáltatások árához viszonyítva. De a piacok nem így értelmezték az erős dollárra vonatkozó kijelentéseket – azt hitték, hogy az erős dollár politikája a valutaátváltási árfolyamokra utalt. Ebben az értelemben pedig az „erős dollár" politikának azt kellene jelentenie, hogy az Egyesült Államoknak van egy „gyenge euró" vagy egy „gyenge jen" politikája, márpedig erről szó sincs.
Ha ez így van, miért mondták azt egymást követő pénzügyminiszterek, hogy az USA az erős dollár politikáját követi? A válasz részben az, hogy kiállni az erős dollár mellett jó jelszó – hazafiasan hangzik. Emellett Európában ellenségességnek tekintették volna, ha Rubin és Summers kijelentik, hogy hisznek a „gyenge euróban", még ha implicite ezt is mondták. Közelebb állt volna az igazsághoz, ha Rubin és Summers azt mondja, hogy az Egyesült Államoknak nincs valutaárfolyam-politikája, vagyis azt, amit O'Neill mondani próbált.
De a korábbi nyilatkozatoknak más oka is van. Egyes vezető amerikai tisztségviselők úgy hiszik, hogy az erős dollár-nyilatkozatok segítenek a valutapiacok stabilizálásában, még akkor is, ha az amerikai monetáris politika nem a dollárnak az euróhoz vagy a jenhez viszonyított erejéről szól. Egyesek úgy vélik, hogy az ilyen nyilatkozatok nélkül lezuhanna a dollárnak az euróhoz vagy a jenhez viszonyított árfolyama, hiszen ha még az Egyesült Államok pénzügyminisztere sem támogatja a dollárt, mi tartaná fenn értékét? Ezen elmélet hívei szerint a piac szereplői ez esetben spekulálni kezdenének a dollár hanyatlását illetően, s azt megelőzendő dolláreladásba fognának, ami a valuta összeomlásához vezetne, s ezzel önbeteljesítő jóslattá válna a zöldhasú értékvesztéséről hirdetett prófécia.
Önbeteljesítő hullámzások valóban tapasztalhatók a valutaárfolyamokban. Az erős dollárról szóló nyilatkozatok ezekkel szemben támogathatják a dollár értékét rövid időn, akár néhány éven át is. A végeredményt tekintve azonban a gazdaság alapvető ereje és gyengeségei inkább befolyásolják az átváltási árfolyamot, mint az önbeteljesítő jóslatok.
Amennyiben – s most úgy tűnik, ez a helyzet – az amerikai gazdaság gyengül, miközben az európai gazdaságok erősek maradnak, a dollár gyengülni fog az euróval szemben, függetlenül attól, hogy az Egyesült Államok pénzügyminisztere népszerűsíti a dollárt vagy sem. Az euróval szemben gyengébb dollár segíteni fog fenntartani a hazai keresletet, ahogy lassul a gazdasági növekedés. Ugyanakkor a jen gyengülni fog mind a dollárral, mind az euróval szemben, mert a japán gazdaság alapvetően gyenge.
Ha az erős dollár politikáról szóló nyilatkozatoknak egyáltalán volt hatásuk, az talán az lehetett, hogy 1998–2000-ben segítettek felfújni az amerikai pénzügyi szappanbuborékot. E rövid időszakban az Egyesült Államokban és szerte a világon elhitték, hogy az USA-ban beruházni egyet jelent a garantált meggazdagodással, ez pedig hozzájárult az amerikai technológiai részvények árfolyamának fellendüléséhez, ami viszont visszaeséssel folytatódott. Az a naiv nézet, hogy a dollár mindig erős marad (sőt tovább fog erősödni) az euróval szemben, tovább növelte az Amerikába irányuló tőkeáramlást. Most, hogy a buborék kipukkanóban van, az amerikai részvényárfolyamok süllyednek és az euróhoz képest gyengül a dollár. A korábbi túlzások idén recesszióhoz vezethetnek az Egyesült Államokban.
A kérdés ezek után az, milyennek kellene lennie az amerikai árfolyam-politikának. Az, hogy az amerikai monetáris politikát inkább a hazai gazdasági helyzet, mint a valutaárfolyam alakulása szabja meg, helyes. A kis, kereskedelmi partnereikkel szorosan integrálódott gazdaságok kitűzhetnek árfolyamcélpontokat vagy rögzíthetik valutájuk árfolyamát kereskedelmi partnereikéhez, de a nagy és viszonylag zárt gazdaságok, mint az USA, az EU vagy Japán jobban teszik, ha saját gazdasági helyzetükre koncentrálnak és hagyják, hogy a piacok alakítsák az árfolyamot.
Hagyni kell a dollár árfolyamát az euróval és a jennel szemben emelkedni vagy süllyedni a három gazdasági térség alapvető erejének és gyengéinek megfelelően. Ami a jelenlegi helyzetet illeti, a piac erői valószínűleg tovább gyengítik a dollárt az euróhoz képest, míg a jen gyengülni fog mind a dollárral, mind az euróval szemben.
O'Neill miniszternek így hát igaza volt, még ha ügyetlenül is fogalmazott. Amerikának nem erős dollár vagy gyenge dollár politikára van szüksége, csupán egy ésszerű belső monetáris politikára és annak tudomásulvételére, hogy az a legjobb, ha a valutaárfolyamok a valutapiacokon dőlnek el.
(A szerző a Harvard Egyetem közgazdasági professzora és az egyetem Nemzetközi Fejlesztési Központjának igazgatója)
Copyright: Project Syndicate
