Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Nem új kórképről van szó. „Kóstoljátok meg a beteg vizeletét. Ha olyan édes, mint a méz, az illető hamarosan veszíteni fog a súlyából, legyengül, aluszékony lesz, és végül meg fog halni" - így írta le Thomas Willis, II. Károly angol király kezelőorvosa 1674-ben az akkor még minden esetben halálos lefolyású diabéteszt, azaz a cukorbetegséget. Az eltelt évszázadok alatt a betegség nem tűnt el, ám mára az orvostudomány fejlődésének köszönhetően kezelhetővé vált. Terjedése azonban megállíthatatlan.
Elsősorban azokat az országokat érinti, ahol az életmód kedvezőtlen módosulása figyelhető meg. Az életkörülményekben ugyanis az utóbbi 50-80 évben olyan gyors és drasztikus változások mentek végbe, amelyekhez az ember nem tudhatott alkalmazkodni, hiszen ahhoz igazából legalább ezer évre volna szükség. A környezeti hatásokra szervezetünk degenerálódással válaszol, ennek látványos formája a cukorbetegség.
A sokszor alulértékelt anyagcserezavar veszélyességét jelzi, hogy 1945-ben Magyarországon csupán 6 ezer diabéteszes volt, napjainkban viszont a számuk 700 ezer! További 100 ezer lehet a még fel nem ismert betegek száma.
Sajátossága ennek a betegségnek, hogy általában 8-10 évvel a felderítése előtt keletkezik, és a szervezetet károsító hatását ez idő alatt is mindvégig kifejti.
Már a Krisztus előtt 1500-ból származó egyiptomi Ebers-papirusz is említést tesz a cukorbajról, de ismert volt az ősi kínai és indiai orvostudományban is. Maga a diabétesz elnevezés az időszámítás előtt 200 körül élt Demetriosz görög orvostól származik. A szó eredeti jelentése: túláradó vizeletürítés, ami a betegség legkirívóbb tünetére utal.
Egészen a XIX. század végéig senki sem tudta a cukorbaj voltaképpeni okát és mibenlétét. A gyógyításban forradalmi változást a klinikailag hasznosítható inzulin előállítása hozott. A naptár 1921-et mutatott. A torontói egyetem laboratóriumában a fiatal orvos, Frederick Banting és az őt segítő 21 éves orvostanhallgató, Charles Herbert Best kísérletei eredményre vezettek. Sikerült inzulint kivonniuk, ami az addig biztos halálra ítélt cukorbetegek életének megmentését tette lehetővé. Nobel-díjat kaptak érte.
A betegség kialakulásáért elsősorban az életidegen életmód a felelős: a mozgásszegénység, az ehhez képest energiadús táplálkozás, a kóros testsúlygyarapodás. Ehhez vegyük hozzá az általánossá vált hajszoltságot, amely a stresszhormonok révén károsan befolyásolja a vércukorszintet. S máris megvan a magyarázat, miért olyan sok nálunk is a cukorbeteg.
Ám a fejlett egészségüggyel rendelkező országokban sem sokkal jobb a helyzet. Érdekes módon kevesebb a beteg a latin országokban, továbbá Franciaországban és Angliában, az egészségesebb táplálkozásnak köszönhetően. Sajnos a betegség káros szövődményeit tekintve aggasztó a helyzetünk, a szív- és érrendszeri megbetegedések száma itthon olyan magas, hogy azzal a legrosszabb egészségi állapotú országok közé tartozunk.
A lappangó cukorbaj szűrővizsgálatokkal könnyen földeríthető lenne. Elsősorban a fokozottan veszélyeztetetteket kellene vizsgálni. Például azokat, akiknek a családjában cukorbeteg van, testsúlyfelesleggel rendelkeznek, illetve magas a vérnyomásuk. Továbbá azokat a nőket, akik 4500 grammnál nagyobb súlyú magzatnak adtak életet, és terhességük alatt átmenetileg cukorbetegség fejlődött ki. A felsoroltak körébe tartozó 30 év feletti lakosságnak évente egyszer ellenőrizni kellene a vércukor- és vérzsírszintjét, valamint a vérnyomását. Ezzel sokan megmenekülhetnének a cukorbetegség súlyos szövődményeitől, a gyakran kialakuló szívinfarktustól és agyérkatasztrófától. De a látását is elveszítheti a beteg, előfordulhat veseelégtelenség és esetenként elkerülhetetlen a végtag-amputáció.
A betegség felismerését nehezíti, hogy igazából nincsenek figyelmeztető jelek. Legfeljebb egy kis szomjazás, amit az ember arra vél, hogy keveset ivott vagy túl száraz a levegő. Vagy fáradékonyság, amit az öregedés számlájára szoktunk írni. Nagyon magas vércukorszint esetén vannak meghatározott tünetek, mint a fokozott folyadékfelvétel és -ürítés, a szájszárazság, a bőr gennyesedése, illetve gombás gyulladások. A betegségre gyakran a jogosítvány hoszszabbításakor végzett laborvizsgálatok derítenek fényt. Gyakran a szemész veszi észre a cukorbajt a szem bevérzése nyomán fellépő látásromlás esetén. De ez már súlyos szövődmény.
Mit tehetünk a betegség megelőzése érdekében? Az orvosok szerint nem szabad meghízni és dohányozni, egészségesen kell táplálkozni, és nagyon gondosan ellenőriztetni anyagcsere-állapotunkat. Ez különösen a veszélyeztetettek körébe tartozók esetében fontos. A megelőzésért ugyanis ki-ki maga teheti a legtöbbet.
Gyerkó Katalin
