Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Február 8-ától már a mozikban is látható az az idei, 32., ezúttal Millenniumi Játékszemlén bemutatott film, amely Vakvagányok címmel vakoknak és vakok szereplésével készült.
A sok sikert besöprő Tímár Péter (az Egészséges erotika és a Csinibaba rendezője) munkája során majdnem elvesztette látását, s ez inspirálta arra, hogy elénk tárja ezt az életformát. Hiszen az az ösztönös irtózás, sutaság, néha tolakodóvá váló segíteni akarás, ami minden látót jellemez, ha világtalannal fut össze, nagyon sértő tud lenni a számukra.
Amikor a Vakodába - így becézi minden ott lakó, dolgozó a Vakok Intézetét - jártam aerobikolni, magam is először megdöbbentem, milyen tónus uralkodik ott. Erős kiszólások - nem látsz?, mit vakoskodsz? - röpködtek a levegőben, látó tanár és vak tanítvány humorizált, poénkodott egyfolytában. Együtt tornáztak velünk, „egészségesekkel” a világ legtermészetesebb módján, mert számukra ebben nem is volt semmi csoda. Télen síelni, nyáron pingpongozni járnak, bajnokságokon vesznek részt, volt, aki a tanárnők közül pár udvaron belüli körre a kocsiját is kölcsönadta egyiküknek… Ezt az oldott és egyenrangúvá avató hangulatot nagyon jól elkapta a rendező, aki vak tinik garmadájával mutatja meg, hogy élni, lázadni, szeretni, küzdeni, tetszeni ugyanúgy akarnak és tudnak, mint mi. A sztori kicsit vérszegény: Zaki (Magyari Attila) és a húzónév: Csiszár Jenő, alias Ede két lepattant, sikertelen rocker, az öregedő fajtából. De egy nap Zaki megcsíp egy musicalpályázatot, amelyet a jubiláló, százéves Vakok Intézete hirdetett meg, többmilliós gázsival. Összegányolják a csapnivaló darabot (amitől Somló Tamás is elborzad), de a feltételrendszerben a vak srácok színpadra állítása is benne van. Ede kapja a feladatot, amivel persze becsődöl, bár a lánykák hada vetné rá magát, hiszen egy látó srác meghódítása a legnagyobb skalp! Bevonja tehát a munkába Imolát (Bozsik Yvette), akinek van egy hatéves, megvakult kisfia, Erik, akit épp most bízott a Vakoda kegyelmére.
A két civil szereplő kissé sután, de hitelesen hozza a másságtól eleinte utálkozó, majd csak ódzkodó, végül minden fenntartást elvetve a „másokat” szívből megszerető „kintiek” figuráját. A gyerekét eleinte megtagadó mama egyedülálló, mégis olyan luxuskörülmények között lesz a lelassult, durvaságával érzelmeket leplező Edéé, hogy azon jár az ember agya, miből is van ez finanszírozva?! De a többi szál eléggé rendben van, a Vakoda gyönyörű, Lechner Ödön építette palotája, a templomi fenségű üvegablakokból beáradó fény optimizmust és emberséget sugall.
A vak főhősnő, Matatek Judit társaival együtt - mivel igazságtalan módon nem láthatja magát és nem is tud meglepődni saját filmes megjelenésén, ezért mórikálnia sem kell a tetszés végett - természetes és gyönyörűen őszinte. Nagy Anna pazarul alakítja a igazgatónő megértő, a jóságba és kilátástalanságba néha belefáradó lényét. Szatmári Péter kamerája olyan világot tár elénk, ahol a falak már ledőltek ők és miközöttünk. Reméljük, a filmnek köszönhetően örökre.
Szász Judit
