Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
– Nemcsak jó zenésznek, előadóművésznek, költőnek tartják, de – a legutóbbi albumának sajtótájékoztatóján elhangzott megjegyzésekből ítélve – üzletemberként is elismerést vívott ki magának.
– Ilyesmi azért hangozhatott el rólam, mert a lemezkiadó cég, amelyik az albumaim terjesztésében segít, olyan kompromisszumra jutott velem, amilyenre mással még nem volt képes. Ez azonban nem annak tudható be, hogy én jó üzletember vagyok, egyszerűen csak annak, hogy emberként tárgyalok. Nem vagyok hajlandó belemenni olyan szituációba, hogy testületi döntés uralja az egyéni helyzetemet. A tárgyalásokon nem a produkció érdekeit képviselem mint valami profi üzletember, hanem a saját dalaim és emberi létem szempontjából fontos dolgokat tartom szem előtt. Ezért gyakran kerülök abba a helyzetbe, hogy a nekem természetes, de mások számára szokatlan tárgyalási stílusommal olyan eredményt érek el, ami másoknak nem sikerül. És ez mindkét félnek jó érzés. Ilyenkor persze gyakran azt hiszik, hogy felvettem a profi „üzleti maszkomat”, pedig ebben a helyzetben is csak magamat adom. Egyébként nem is tudom, hogy milyen az: jó üzletembernek lenni.
– Mikor és miért döntött úgy, hogy saját céget alapít?
– 1992-ben kezdődött, amikor végeztem az egyetemen. Jogkezelési céllal hívtam életre a Fehér Sólyom nevű céget, a szerzői jogaim fölött kellett ilyenformán őrködnöm. Azóta persze már sok minden változott, ez a cég látja el a rengeteg produkciós munkát körülöttem. Mindezeken menedzselési feladatokat, lemez- és videokiadást, multimédiás tartalomfejlesztést és hangstúdió-üzemeltetést kell érteni. Csupán a koncertjeim körüli ügyek szervezésében és a lemezeim terjesztésében van külső segítségem.
– Magára vállalt rengeteg olyan dolgot, amelyek az áttekintése és összefogása nem túl egyszerű. Nem lenne kényelmesebb csak a zenével, a versekkel foglalkoznia?
– Valóban fárasztó mindent átlátni, de szeretem, hogy magam felügyelhetek a saját dolgaimra, beleértve a pénzügyeket is. Ha egy fiúzenekar tagja lennék, akkor biztosan szükségem lenne egy menedzserre, aki irányít és a nyilatkozataimat is megírja, de én ilyesmit soha nem viseltem el. Most pedig már túl öreg is vagyok hozzá. A másik ok, hogy általában nem bízom senkiben. Félek, hogy mások elrontják, amiben nekem már nagy gyakorlatom van, nem szeretném, ha valaki rajtam tanulná ki a szakmát. Egyébként pedig úgyis mindenki engem hív fel telefonon, ha valamit szeretne, akkor miért adnám át másnak? Talán idővel, ha már nagyon fárasztani fog, megteszem, de ez még messze van. Az is jó érzés, hogy mindent tisztán látok, ami körülöttem történik, ugyanis minden érdekel a produkcióval kapcsolatban. Ha azt mondják, jó menedzser vagyok, én mindig csak azt válaszolom: popzenei kényszervállalkozónak tartom magam. A sikereim nélkül ez a fajta vállalkozás sem létezne.
- Előfordult már, hogy kockáztatott?
- Formai szempontból mindig ezt teszem. Még soha nem készítettem két egyforma lemezt, a formai megújulás magammal szemben kötelességem. Lényegileg pedig minden változatlan, mert a hitem, a gondolkodásmódom ugyanolyan, mint tizenkét évvel ezelőtt. Anyagi értelemben viszont távol áll tőlem a kockázatvállalás, még a nagy hozam reménye esetén is. Annál is inkább, mert viszonylag szegény családban nőttem fel, amit akkor nem vettem észre. Egyrészt azért, mert rendkívüli szellemi gazdagságban volt részem, a könyvek bűvöletében élhettem, másrészt nem zavart, hogy téli estéken zsíros kenyeret ettünk lilahagymával, mert szerettem. Azokra a gimnáziumi és egyetemi évekre is jól emlékszem, amikor angoltanítással vagy fizikai munkával tartottam fenn magam. A Bonanza Banzai is úgy indult, hogy kölcsön bőrdzsekiben léptünk fel és a hatodik lemezig kölcsön hangszereken játszottunk. Fantasztikus élmény volt az első, romhalmaz Fiat kocsimat is megvenni! Az én jó, szépemlékű anyám arra tanított, hogy a pénzzel határozottan és óvatosan kell bánni. Ennek ellenére nem vagyok kicsinyes és szűkmarkú, sőt kifejezetten nagyvonalúnak tartom magam, szívesen hívom meg a barátaimat, családtagjaimat ebédelni, vacsorázni. Ma már azt mondhatom, hogy az átlagnál sokkal jobb anyagi körülmények között élek, de akik a hétköznapi életemet figyelik, nem valószínű, hogy ezt látják. Igaz, hogy nagy autóm van és többször utazom egy évben, de nem bonyolódom nagy ügyletekbe, például tőzsdézésbe a pénzemmel. A pénz önmagáért nem érdekel. Azért tudom megbecsülni azt az életszínvonalat, amiben élek, mert megdolgoztam érte. Gyakran találkozom olyan kritikus megjegyzéssel, hogy amit teszek, azt a pénzért teszem. Ennek csak az a része igaz, hogy pénzt kapok a munkámért, de nem úgy ébredek reggelente, hogy aznap írok egy dalt, hogy jó sokat keressek vele. Ezért nem működik profitorientáltan a körém épített vállalkozás sem. Ha így lenne, akkor folyton közvélemény-kutatást tartanék, hogy éppen mi lenne sikeres, és úgy mennék a stúdióba. A dalaim azonban nem ilyenek, sőt inkább provokálóak.
– Sokoldalúságáról is híres, gyakran kezd új dolgokba. Ezúttal milyen tervei vannak?
– A tavalyi év végén és ez év elején nagyon sokféle megtisztelő felkérés ért el, teljesen különböző dolgok, a balettzeneszerzéstől a reklámfilmzene-írásig. Ilyesmit még soha nem tettem! Ezenkívül persze üzleti terveim is vannak. Ha sokkal gazdagabb lennék, azonnal megvenném azt a mozihelyiséget, ahol a klipemet forgattam, és amely jelenleg nem moziként üzemel. Szép nagy vetítőtermet álmodtam oda, ami teljesen más, mint a plazák termei, és más filmeket mutat be. Természetesen egy kis kávézó is társulna hozzá. Ha ezt nem tudom megvalósítani, akkor csak egy kávézót szeretnék berendezni egy kisebb helyiségben, ahol halk zene szólna és irodalmi felolvasásokat tarthatnának benne. Ez már régi tervem. Egy filmes magazin beindításához is felkértek segítőül, ez a dolog anyagi szempontból is érdekel. Ezenkívül szerettem volna egy céget alakítani azokkal az emberekkel, akik a CD-im multimédiás részeit készítik három éve. Ez azonban, úgy tűnik, nem jön össze, mert annyira tehetségesek, hogy sokkal kecsegtetőbb alkalmazotti ajánlatokkal lecsapnak rájuk. Minden nem sikerülhet! És persze az élet megy tovább, születnek még versek, dalok és másfél éves Marci fiam növekedése, fejlődése is sok-sok örömet és meglepetést tartogat még.
Szalay Zizi
Képalá: „A pénz önmagáért nem érdekel”
