Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
De tudjuk-e, hogy valójában honnan is ered a tea? Nos, állítólag egy buddhista barát, nevezetesen Bodhidharma fedezte fel, amikor Kínába érkezett, hogy ott terjessze vallását. A monda szerint a pap éjjel-nappal imádkozott, ám egy nap mély álomba szenderült. Amikor felébredt, annyira megharagudott magára, hogy levágta mindkét szemhéját. Ezekből azonban csodálatos teacserje fakadt. A szerzetes azon nyomban megevett néhány levelet, amitől újra erőre kapott, s folytathatta a meditációt. Más források szerint időszámításunk előtt 2700 körül Sen-nung kínai császár véletlenül találta fel a teát, amikor a forrásban lévő ivóvizébe a szél leveleket sodort egy bokorról. Az uralkodó megkóstolta a főzetet, s ízlett neki. Bárhogy történt is, a tea elindult világhódító útjára. A teacserje őshazájának Kínát tekintik. Ezen belül is az ország déli tartományaiban honos. A növény külső megjelenésében a csipkerózsára emlékeztet, magassága a természetben eléri a 8-10 métert, ám termesztve mindössze 2 méterre nő. A cserje levélrügyeiből és fiatalabb leveleiből készül a tea. Az elkészítési mód szerint megkülönböztetünk fekete és zöld teát. (Az úgynevezett sárga teát a fekete teák közé sorolja a technikai növénytan, mert sárgászöld levelek vannak ugyan benne, ám főzete csak valamivel világosabb a fekete teáénál.) A feldolgozás során a leszedett fiatal leveleket vagy levélrügyeket először fonnyasztják, majd gyúrják és pödrik. Az összepödrött leveleket ezután megszárítják, ebből kapják a zöld teát. A fekete tea készítéséhez gyenge fermentációnak – erjesztésnek – vetik alá a leveleket, ami annyit jelent, hogy takarókkal lefedett bambuszkosarakba rakják őket, néhány órán keresztül pihentetik, majd végül szárítják. Ma már a legtöbb helyen a fonnyasztás és a szárítás mesterséges melegítéssel, a pödrés pedig gépekkel történik.
A kínaiak korábban azt tartották a teáról, hogy meghosszabbítja az életet, ezért orvosságként fogyasztották. A tea kezdetben az uralkodók itala volt, a teázás bekerült az udvari etikettbe is. Ezt követően főleg a szerzetesek körében vált kedveltté, majd meghonosodott a kolostorok falain kívül is. A teagazdaságok szaporodásával csökkent a tea ára, így a kevésbé tehetős rétegek is megengedhették maguknak a fogyasztását. Az első időkben a leveleket gőzölték, mozsárban megtörték, majd kalácsformára gyúrták. Ezt általában rizzsel, különféle fűszerekkel megfőzték. Ilyet készítenek még ma is Tibetben. A kínaiak a teát keserűen fogyasztották, mindössze egy csipetnyi sóval vagy gyömbérrel ízesítve. Kezdetben nem használtak teáskannát sem, a levet azokban a csészékben készítették el, amelyekből ittak. Japánba, ebbe a máig magas teakultúrával rendelkező távol-keleti országba egy pap hozta Kínából az első teacserjét. A termesztést a XII. században kezdték el. Európába a kereskedők és utazók jóvoltából már azelőtt eljutott a tea híre, amikor ezen a földrészen még nem is találkoztak vele. Portugál, holland és francia kereskedők már a XVI. században megfordultak kínai kikötőkben, ám ekkor még inkább kínai selymet, mint teát szállítottak hazájukba. Először a hollandok jóvoltából jutott el a tea Európába. Így rövidesen Londonban és Párizsban is kortyolgathatták ezt a zamatos italt. Abban, hogy a tea jelentős kereskedelmi árucikké vált, az is szerepet játszott, hogy Kína korlátozta a selyem exportját, a teáét viszont nem. A teával kezdetben az európaiak nem nagyon tudtak mit kezdeni. Előfordult, hogy a leveleket megették, vagy a főzetet hordókba öntötték, s kimérték. Először az angolok barátkoztak meg a teával. A XVIII. század végére az ottani kávéházak szinte mindegyike teaházzá alakult. A teázás egy-kettőre beépült az angolok mindennapjaiba. Az italt cukorral, rummal, sőt borssal és egyéb fűszerekkel ízesítették. A tea szárazföldi útja Kínából Oroszországon keresztül vezetett Európába, így az árucikk megjelent a moszkvai boltokban is. Az orosz teázást a kedélyesség jellemezte. A vendégeket szívesen kínálták a zamatos itallal, melyet cukorral, mézzel, rummal és dzsemekkel ízesítettek. Az angol szokásoktól eltérően Oroszországban nem alakultak ki szigorúan vett teázási időpontok. Egy nap akár öt-tíz csésze teát is elfogyaszthatott valaki, hiszen ez lényegesen gyengébb volt, mint az angliai. Az oroszok kezdetben kínai mintára különféle rézedényeket használtak teáskannaként. A szamovárt, amely tulajdonképpen egy kis kiöntőcsappal ellátott – alulról faszénnel melegített – víztartó edény, először az 1700-as évek végén említik a források. Ma már világszerte ismert, igazából a XVIII. század végén terjedt el Oroszországban. Magyarországra a tea Németországon és Ausztrián keresztül jutott el a XIX. században. Hamarosan már a fűszerüzletekben és drogériákban is lehetett teát vásárolni. Rövidesen a cukrászdák választékába is bekerült, ahol különféle teasüteményekkel, tortákkal fogyasztották.
Manapság a világ teatermelése lassan, de egyenletesen növekvő. A feldolgozás a korábbi időkhöz képest lényeges változást nem mutat, mindössze a filteres teák megjelenését mondhatjuk újdonságnak. A világ összes teatermelését nem lehet pontosan megállapítani, ám az tény: Kína és Japán az élen áll. A világkereskedelembe évente mintegy 2 milliárd kilogramm tea kerül, amiből mintegy 760 milliót az említett két ország fogyaszt. Az egy főre eső teafogyasztás Európában Nagy-Britanniában a legmagasabb, a szigetországot Hollandia követi a sorban. Magyarországban kismértékben ugyan, de emelkedőben van a teafogyasztás.
A zamatos nedű kortyolgatása kellemes perceket szerezhet, ám néhány jó tanácsot mindenképpen érdemes megfogadnunk. Lehetőség szerint porcelán- vagy üvegedényben főzzünk teát, a fémkannát kerüljük. Utóbbiban ugyanis károsodik az íz és az aroma. Lehetőleg lágy vizet használjunk. Semmiképp ne főzzük, csak forrázzuk a teafüvet, aminek ideje fajtától függően 2-6 perc. A teát mindig frissen fogyasszuk. Ha állni hagyjuk, színe megsötétedik és élvezeti értéke is jelentősen romlik. A tealeveleket lehetőleg páramentes helyen tároljuk. Erre kitűnően alkalmas lehet egy jól záródó porcelán- vagy üvegedény. Ne feledjük: a nyitott edényben tárolt tealevél felveszi környezete szagát. A tea, amely koffeint, csersavat, ásványi anyagokat és nyomelemeket is tartalmaz, kismértékben fogyasztva serkenti az agyműködést. Hazánkban általában citrommal, rummal vagy narancslével isszák. Az utóbbi időben a hagyományos teafüvek mellett egyre többen kedvelik az úgynevezett gyümölcsteákat is, amelyek valójában gyümölcsből és különféle aromákból készülnek.
Hofmeister Zoltán
Képalá:
