Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
1816-ban született egy nyugatra tartó társzekéren; a szülei az éhínség elől menekültek Michigan felé. Még nem hagyták el New York államot, amikor Sage megszületett, így a család visszafordult és a Mohawk-völgyben telepedett le. Sage 12 évesen már bátyja élelmiszer-üzletében dolgozott, havi 4 dollárért. Később sikerült annyi pénzt összegyűjtenie, hogy saját boltot nyisson. Foglalkozott lókupeckedéssel, áruszállítással, hiteleket adott a barátainak, és ezekből annyi pénzre tett szert, hogy 21 éves korára már vagyonos embernek számított a New York állambeli Troy városában. Meg is választották elöljárónak, később pedig a megye kincstárnokának.
Sage – elsősorban egyik példaképe, John Jacob Astor életútját figyelemmel kísérve – úgy vélte, hogy jövedelmező egyszerre politikusnak és üzletembernek lenni. 1852-ben, 36 éves korában beválasztották az Egyesült Államok kongresszusába. Az ezzel járó előnyöket ki is tudta használni; rájött például, hogy a New York Central Vasúttársaságnak nagy szüksége lenne a Troy & Shenectady vasútvonalra, hogy tovább tudjon terjeszkedni. Mivel ő volt a vonal igazgatója, könnyen meg tudta győzni Troy város elöljáróit, hogy adják el a 23 kilométer hosszú vasútvonalat egy kis társaságnak – amely egy Sage vezette fantomcég volt – 200 ezer dollárért, alig egyharmadáért a vasútvonal tényleges értékének. Később Sage eladta a vasútvonalat a New York Centralnak 900 ezer dollárért és egy igazgatótanácsi helyért.
Sage két hivatali időszak után felhagyott a politikával, és kizárólag az üzletnek szentelte magát. Egy ütött-kopott második emeleti irodából intézte ügyeit New Yorkban. Legszívesebben George Washington egykori forgószékében üldögélt. Itt dolgozta ki a kettős prémiumügyletek rendszerét; egy olyan elő- és utóprémiumos formát, amely meghatározott időtartamra korlátozta a részvények vásárlását és eladását, ezzel lehetővé téve, hogy a befektetők előre lássák a részvények árának változásait.
Sage biztosra ment; ha tudta, manipulálta a részvények árát. Gyakran hangoztatta: „Télen vásárolj szalmakalapot, amikor senkinek sem kell, és add el nyáron, amikor mindenki azt akar venni”. Emellett mindenkinek – kongresszusi tagoknak és kisembereknek is – kölcsönöket adott, magas kamatra. 1869-ben le is tartóztatták, mert bebizonyosodott, hogy egy uzsorahálózaton keresztül bonyolította ügyeit. Azzal védekezett, hogy csak megszorult embertársain akart segíteni. Végül politikai kapcsolatainak köszönhetően elkerülte a börtönt.
Jó kapcsolatba került Jay Goulddal, egy másik hírhedt tőzsdecápával is. Először a Pacific Mail gőzhajózási társaságot vásárolták fel közösen, az 1873-as tőzsdekrach után pedig a Union Pacific vasúti társaság elértéktelenedett részvényeit. Gould ekkor kezdte kiépíteni hatalmas nyugati vasútbirodalmát. A két multimilliomos később több cég megszerzésére is szövetkezett. Persze még így sem bíztak egymásban; előfordult például, hogy Sage lehallgatta azt a távíróvonalat, amelyen keresztül Gould tartotta a kapcsolatot a tőzsdével.
Az ócska, kopott öltönyben és elnyűtt mellényben járó Sage híres volt rendkívüli fukarságáról. Az volt a szokása, hogy a Western Union Bank igazgatótanácsi ülései után minden mozdítható tárgyat – jegyzetfüzeteket, hamutartókat – elemelt. Egyszer, amikor egy éppen akkor megszerzett legyezővel ki akart lépni a bank épületéből, az egyik hivatalsegéd – egy másik tanácstag kérésére – feltartóztatta és felhívta a figyelmét arra, hogy a legyező a Western Union tulajdona. Sage felháborodva kiáltott rá a hivatalsegédre: „Ha eddig nem tudta, most majd megtudja, hogy a Western Union én vagyok!” - majd a legyezővel a kezében kiviharzott az épületből.
Sage még 86 éves korában is villamossal járt a tanácsüléseket követő ingyen ebédekre, mert nem engedte meg magának, hogy bérkocsival közlekedjék. Egy alkalommal a mozgó villamosra akart felugrani, de elvétette, és leesett az úttestre. Miután orvosa megvizsgálta, első dolga volt, hogy beperelje a villamostársaságot.
Sage nem élt azokkal a szórakozási lehetőségekkel, amelyeket a gazdagsága biztosított volna számára. Gyereke nem volt, bár kétszer is megnősült. Egy ízben szakácsnője azzal akarta megzsarolni, hogy ő a fia apja, később pedig egy festőnő azzal vádolta, hogy viszonya volt vele, amikor modellt ült a képéhez. Valószínűbb azonban, hogy ezek a nők csak hatalmas vagyonának egy részét akarták megkaparintani. Sage első felesége 1867-ben meghalt. Két év múlva elvette a troyi illetőségű Margaret Olivia Slocumot, aki később – Sage halála után – bámulatosan gyorsan költötte el a milliomostól örökölt vagyont, mondván: „Csaknem nyolcvan éves vagyok, mégis úgy érzem, mintha csak most kezdenék élni”.
Margaret Sage óriási összegeket adott egyetemeknek, egyházaknak és különféle jótékonysági intézményeknek, amikor pedig 1918-ban meghalt, összesen 40 millió dollárt hagyott hasonló célokra. Legnagyobb összegű adománya 10 millió dollár volt, amiből létrehozták a Russell Sage Alapítványt, az Egyesült Államok első általános célú segélyalapját. Margaret Sage gyakran kötötte a férje nevét az adományaihoz. Így történhetett, hogy annak az embernek a neve, aki életében hírhedt volt kapzsiságáról, halála után az önzetlenség és a jótékonykodás jelképévé vált.
V. É.
