Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Babilóniában a sört még mézzel vagy gyümölcssűrítményekkel ízesítették. A sörfőzők megbecsült emberek voltak, akiket a katonai szolgálat alól is felmentettek. A sör minőségét már ezekben az időkben is ellenőrizték, a hamisítókra szigorú büntetés várt. Akit rajtakaptak, azt halálra itatták a saját kotyvalékával vagy a hordójába fojtották.
A sörivás nem a gazdagok kiváltsága volt, hiszen a rabszolgák többségét is sörrel itatták. Ez különösen olyan vidékeken volt jellemző, ahol nem állt rendelkezésre jó minőségű ivóvíz. Az egyiptomiak körében egyébként nem számított kivetettnek az ittas ember, hiszen úgy vélték: az alkohol okozta bódult állapotban közelebb kerülnek halottaikhoz, isteneikhez. Talán ennek is köszönhető, hogy az ókori Egyiptomban jelentek meg először a mai kocsmák elődei. Az ottani sörkészítés központja Pelusium volt, a Nílus torkolatánál.
Később a hellének és a rómaiak inkább a borkészítés rejtelmeiben merültek el és megvetéssel tekintettek azokra az általuk leigázott népekre, amelyek sört ittak. Ez azonban nem vethetett gátat a mind jobban terjedő sörkészítésnek a Tráciában lakó paeonok, továbbá a liguriaiak, frígiaiak, örmények, kelták és Pannónia őslakóinak körében. A germánok is a keltáktól és Pannónia lakóitól jutottak a sörhöz. Ógermánul a sört egyrészt peor-, bior-, pier-nek nevezték, ebből eredt a német Bier. Másik ógermán neve alo, ealo, ebből képződött az angol ale. A komlót, mint a sör fűszerét a finneknek köszönhetjük.
Sörfőzéssel a XI. századtól kezdve különösen a kolostorokban kezdtek foglalkozni. Megkülönböztették az erősebb páter sört a gyengébb konvent sörtől. A későbbi Magyarországon az árpasört már a honfoglalás idején ismerték. Attila idejében a méhsör volt az előkelőbb, az árpasört a szolgák fogyasztották, ezt kamonnak nevezték. Hazánkban az 1600-as évektől kezdve indult igazán virágzásnak a sörgyártás. Ebben nagy szerepe volt annak az 1800-as évek közepéig tartó intézkedésnek, miszerint a házi készítésű sört ki is lehetett mérni.
A sör fogalma egyébként a különböző történelmi időszakokban, nemzetek, illetve országok szerint más és más volt. A bajor söradótörvény értelmében ez a zamatos ital árpamalátából, vízből, komlóból és élesztőből készül, más anyag hozzáadása szigorúan tilos. Nálunk szintén ezeket a nyersanyagokat használják. Másutt azonban nem ilyen szigorúak a törvények. Észak-Németországban például sokan kedvelik a berlini fehér sört, melynek fő nyersanyaga a búza, és amely a rendes élesztőerjedésen kívül tejsavas erjedésen is átmegy. Dániában igen gyakran használnak az ott kedvelt világos sörökhöz rizst vagy rozsot. Amerikában szintén jellemző a rizs, sőt a kukoricadara használata is. Ugyanakkor az angol sörök készítéséhez az említett anyagokon kívül invertcukrot vagy keményítőcukrot is használnak.
A söröket különféle szempontok alapján, például az erjedés milyensége szerint osztályozhatjuk. A legtöbben mégis elsősorban szín szerint választanak. A sörök jellemző színe a malátától származik. Az erősebben pörköltből készülnek a barna, míg a gyengébben pörköltekből a világos sörök. A komlóadagolás mértéke ugyancsak eltérő az egyes típusoknál. Az erősen komlózott sörök például keserűbbek, míg a kevésbé komlózottak édesebbek. A használt maláta mennyisége szerint egyszerű és dupla söröket, az extrakt (tulajdonképp a sűrűség) és az alkoholtartalom viszonyához mérten pedig alkoholdús vagy erős, extraktdús vagy nehéz, extraktszegény vagy könnyű, és alkoholszegény vagy gyenge söröket különböztetünk meg. Az egyes élesztőfajták hatása szerint beszélhetünk alsó és felső erjesztésű sörökről. Azokat az élesztőfajtákat, amelyek tevékenységüket 10 Celsius-fok felett végzik és felemelkednek a sörcefre felszínére, felső erjesztésűnek, míg azokat, amelyek 5-6 Celsius-fokon erjesztenek s leülepednek az edény aljára, alsó erjesztésűnek nevezzük. A leghíresebb felső erjedésű sör az angol ale. A múlt század közepétől azonban az alsó erjedésű sörök gyártása vált általánossá, ami az ipari méreteket öltő sörkészítéssel – hűtőtankok használata, illetve a hosszabb tárolást lehetővé tevő pasztőrizálás – magyarázható. A sörkészítésben különlegesnek, mondhatni a világon egyedülállónak számítanak azok a belga sörök, amelyek élesztő hozzáadása nélkül készülnek. Ilyen önerjedésű sör a lambic, a mars és a faro. Hazánk nagyobb bevásárlóközpontjaiban is kapható például a cseresznyével vagy málnával izesített lambic, amely tulajdonképpen búzasör.
A Magyarországon forgalomba hozott söröknek három fő típusát különböztetjük meg. Ezek szerint beszélhetünk bajor, bécsi és pilseni sörtípusról. A bajor csoportba soroljuk azokat a barna söröket, amelyek erősen pörkölt malátával, illetve malátakaramellel készülnek, sok extrakt anyagot és aránylag kevesebb alkoholt tartalmaznak. Nálunk ezek maláta-, márciusi, vagy legfőképpen baksör néven ismertek. A pilseni típus viszont azokat a söröket jelenti, amelyek világosra pörkölt malátából készülnek, extrakttartalmuk kevesebb, alkohol- és komlótartalmuk több, ezért keserűek és erősek. A bécsi sörtípus a kettő között foglal helyet.
Európában a legrégebbi és talán a legnagyobb sörivó népek közé sorolható Németország és Anglia, ám mindenképpen sörnagyhatalomnak számít Dánia, Norvégia, Ausztria és Belgium is. A tengerentúlon ugyanez mondható el Ausztráliáról és az USA-ról. Bár hazánkban elsősorban a vörösbornak tulajdonítanak az emberi szervezetre gyakorolt jótékony hatást, kétségtelen, hogy a sör is tartalmaz nélkülözhetetlen aminosavakat, szénhidrátokat, vitaminokat, ásványi anyagokat. A sör a hölgyek számára is előnyös lehet, hiszen állítólag segít megőrizni a bőr rugalmasságát. Ugyanakkor soha ne feledjük: sörivásban is tartsunk mértéket.
Hofmeister Zoltán
